A szakmaközi törvény elfogadása óta
Nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági kartellek ellen a GVH
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) nem tud hatékonyan fellépni a mezőgazdasági termékkörben kartellezők ellen a szakmaközi törvény múlt évi elfogadása óta.
2013.05.06 14:35MTIJuhász Miklós, a GVH elnöke tájékoztatást adott a dinnyekartell néven ismertté vált ügy résztvevőivel szemben indított versenyfelügyeleti eljárásról, amelyet megszüntettek, miután állásfoglalást kértek a vidékfejlesztési tárcától.
Ennek alapján ugyanis a GVH arra a következetésre jutott, hogy nem állapítható meg a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló szabályok megsértése. Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a GVH-nak a jogszabályt be kell tartatnia, nem pedig kifogásokkal illetnie.
Juhász Miklós szerint azért nem lehet hatékonyan fellépni a mezőgazdasági termékkörben kartellezők ellen, mert a jogszabály nemcsak a termelőket, hanem például a nagy kereskedelmi láncokat is védi. Gőgös Zoltán (MSZP), a bizottság alelnöke is célszerűnek tartaná a törvény megváltoztatását.
A GVH elnöke hangsúlyozta: a versenyhivatal a termelők védelmével egyetért, de a termelőkön kívüli szereplőkével nem. Font Sándor (Fidesz), a bizottság elnöke, valamint Pócs János (Fidesz) országgyűlési képviselő is arról beszélt, hogy a szocialista kormányok korábban a multinacionális cégek oldalán álltak. Budai Gyula leszögezte: a tavalyi jogszabály-módosítás a termelők védelmét szolgálta, és a GVH feladata a törvény betartatása.
Képviselői kérdésre elhangzott: tavaly a termelők 8 forinttal kaptak többet a dinnye kilójáért, mint az előző évben. A bizottság - 7 igen, 12 nem szavazattal - elutasította Szabó Rebeka (független) országgyűlési képviselő önálló képviselői indítványának tárgysorozatba-vételi és általános vitára való ajánlását.
Az önálló indítvány a Nemzeti Földalapról (NFA) szóló törvénynek a késve elbírált pályázatokkal összefüggő jogbizonytalanságot felvető kérdéseket kívánta volna rendezni. A képviselő megfogalmazása szerint: "a visszaélésekre alkalmas kiskapuk bezárása" volt a cél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06