Helyettes államtitkári ígéret
Lesz idén is béremelés az egészségügyben
Lesz idén is béremelés az egészségügyben, és biztosra vehető az intézeti gyógyszerészek, a diplomás ápolók és a szakdolgozói bértábla alján lévők bérének emelése - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkára.
2013.04.18 21:38MTIPáva Hanna ugyanakkor hangsúlyozta: kormánydöntés kell még az ügyeleti díjak és a nem egészségügyi szakképesítésű egészségügyi dolgozók fizetésének esetleges emeléséhez - írta a kórházszövetség az MTI-hez eljuttatott közleményében. A helyettes államtitkár beszámolt arról, hogy a magyar egészségügyben dolgozók körében végzett felmérés alapján 2000-re tehető azon egészségügyi szakdolgozók száma, aki az elmúlt másfél-két évben - elsősorban a béremelés hatására - visszatért az ágazatba.
A tárca emellett 1800 visszatérő orvossal számol - áll a közleményben. 1800-ra tehető azon magyar orvosok száma, akik jelenleg külföldön dolgoznak: 800-an tartósan külföldön élnek, 1000-en pedig a közelmúltban távoztak. A közleményben olvasható, hogy Belicza Éva, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) szakmai vezetője a rendezvényen kiemelte: megkezdték az egységes külső kórház-felülvizsgálati rendszer kiépítését, ez az akkreditációs rendszer 2015 januárjától működik majd.
A GYEMSZI azt várja az új rendszertől, hogy nőjön az ellátók és az ellátás biztonsága, illetve javuljon a szervezeti hatékonyság és az ágazat megítélése. Imre László, a GYEMSZI egészségszervezési és finanszírozási főigazgatóságának vezetője közölte: a területi ellátási kötelezettség megállapításánál az utazási idő minimalizálása, a kórházak kiegyenlített terhelése és a szakmák közötti kompatibilitás kialakítása befolyásolta a döntést. Megkerülhetetlennek minősítette a kapacitáselosztás folyamatos javítását, a rendszer "finomhangolását".
Dávid Gyula orvos-igazgató a közlemény szerint rámutatott: Magyarországon sok vitát váltott ki az úgynevezett egykapus modell. (Ennek keretében a sürgősségi ellátó helyek garantálják, hogy a beteg sürgősségi osztály érintése nélkül ne juthasson be az intézménybe, vagyis ne "bolyongjon" hosszasan anélkül, hogy megvizsgálnák és ellátnák.)
Az első tapasztalatok alapján az egykapus rendszer jól működhet a belgyógyászati bajok sürgős ellátásánál, "megfontolandó" az alapellátási ügyeletet felkeresők és a mentővel érkezők ellátásakor, ám felesleges a traumatológiai, a szülészeti és a gyermekellátási gondok orvoslásánál - jegyezte meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06