Bértárgyalások
Közszolgálati sztrájksorozat kezdődött Németországban
Sztrájksorozat kezdődött hétfőn a német közszolgálati szférában, a bértárgyalásokon előterjesztett követeléseknek elsőként a tanárok adtak nyomatékot munkabeszüntetéssel Berlinben.
2013.02.18 19:28MTI A német főváros 800 iskolája közül hétfőn 200-ban tartottak egész napos figyelmeztető sztrájkot. Az akcióban több mint háromezer tanár és nevelő vett részt.
A közszolgálati dolgozók 6,5 százalékos fizetésemelést és a munkakörülmények javítását követelik a bértárgyalásokon. A munkaadói oldal ezt nem fogadja el, de saját javaslatot egyelőre nem terjesztett elő, pedig a múlt héten már a tárgyalások második fordulóját bonyolították le.
A szolgáltatói szektorban és az állami szférában dolgozó munkavállalókat tömörítő Verdi szakszervezeti szövetség ezért az egész országra kiterjedő akciósorozatot szervezett, amelynek keretében minden nap más tartományban és a közszféra más-más területein tartanak figyelmezető sztrájkot. Például Hamburgban - amely ugyancsak tartományi rangú város, mint Berlin - várhatóan önkormányzati dolgozók és rendőrségi alkalmazottak sztrájkolnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06