100 százalékos kapacitással üzemel
Rákapcsolódott az iráni energiahálózatra a busehri atomerőmű
Rákapcsolódott az iráni energiahálózatra a busehri atomerőmű január ötödikén.
2013.01.09 12:51MTIFereidún Abbaszi Davani, az iráni nukleáris program irányítója elmondta, hogy az erőmű száz százalékos kapacitással üzemel. Irán és a térség első atomerőműve a fővárostól, Teherántól mintegy 1200 kilométerre délre, a Perzsa-öböl melletti Busehrben található. Első reaktorblokkja a nyugati és az orosz technika keveréke.
A német Siemens cég leányvállalata, a Kraftwerk Union kezdte építeni még 1975-ben. Az építési munkálatok azonban leálltak részben az 1979. évi iszlám forradalom és a nem sokkal később kirobbant iráni-iraki háború miatt, a szerződést pedig felmondták. Ezt követően egyik nyugati állam sem vállalta befejezését.
A munkálatok folytatásáról 1995 januárjában orosz-iráni megállapodás született, 1998-ban pedig olyan szerződést kötött Irán az Atomsztrojexport orosz nukleáriserőmű-építő céggel, hogy a vállalat "kulcsrakészen" adja át az első reaktorblokkot.
Egyes szakértők szerint a busehri reaktor beindítása nem hozza közelebb Iránt a nukleáris fegyverek kifejlesztéséhez, mivel Irán Oroszországtól szerzi majd be a fűtőelemeket, és a hatályos kétoldalú megállapodás értelmében oda is kell visszaszállítania a kiégett fűtőrudakat.
Emellett a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakértői is rajta tartják majd a szemüket, nehogy katonai célokra használják fel a kiégett hasadóanyagot, ami amúgy is inkább csupán elméletileg lehetséges. Az 5 százalékos dúsítású urán erőművek működtetésére használható, csak a 80-90 százalékos tisztaságúból készülhet atomfegyver.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06