Húsz évvel a szétválás után
Csaknem utolérte a szlovák gazdaság teljesítménye a csehét
Húsz évvel a Szlovák Köztársaság létrejötte, a közös Csehszlovák állam kettéosztása után a tavalyi év végére a szlovák gazdaság teljesítménye már csaknem utolérte a cseh gazdaságét - derült ki az Unicredit Bank elemzéséből.
2013.01.07 14:09MTIA szlovák gazdaság teljesítménye, a vásárlóerő paritáson számolt egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 1993-ban - a két ország különválásakor - csupán a cseh 60 százalékának felelt meg, míg a múlt év végén már elérte annak 94 százalékát.
Lubomír Korsnák, az Unicredit Bank vezető elemzője szerint a két ország gazdasági teljesítménye közötti különbség leginkább az elmúlt évtized során csökkent, és főként a munkatermelékenység növekedésének, valamint a munkaerő viszonylag alacsony szinten maradt árának együttesen volt betudható.
"2001 és 2010 között Szlovákiának volt az Európai Unióban (EU) a legdinamikusabban fejlődő gazdasága" - mutatott rá Lubomír Korsnák. Hozzátette: míg az elmúlt két évtizedben a szlovák GDP évente átlagban 4,4 százalékos növekedést mutatott, a cseh átlag évi 2,8 százalék, az EU-s átlag pedig 1,8 százalék volt.
A munkatermelékenység tekintetében Szlovákia már 2007-ben megelőzte Csehországot és ez a mutató jelenleg 10 százalékkal magasabb szinten van mint Csehországban. Míg 1993-tól Szlovákiában éves átlagban 9,7 százalékkal nőt volumenben a munkatermelékenység, Csehországban évi 7,9 százalékkal. A munkaerő költsége ugyanebben az időszakban éves átlagban 9,9 százalékkal emelkedett Szlovákiában és 8,7 százalékkal Csehországban.
"A vizsgált időszakban Szlovákia a munka árának tekintetében is felzárkózott Csehországhoz - közölte az elemző, hozzátéve: az Európai Bizottság (EB) becslése szerint 2012-ben Szlovákiában az egy alkalmazottra jutó munkaerő-költsége 13 százalékkal volt alacsonyabb mint Csehországban. Hozzáfűzte: a munka árának lassabb ütemű növekedése a háztartások fogyasztásának lassabb növekedéséhez is hozzájárult, ez éves átlagban 3,7 százalékos növekedést mutatott Szlovákiában az elmúlt 20 évben.
A szlovák gazdaság - a csehországinál gyorsabb - növekedésének ellenére a két ország közötti, életszínvonal különbség továbbra is jelentős. Míg a szlovák átlagpolgár - az egy főre jutó GDP alapján megállapított - vásárlóereje 2011-ben csak az EU-átlag 73 százalékát tette ki, addig az átlag cseh polgár esetében ez az arány elérte a 80 százalékot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06