Az inflációs célt emeljék évi 2 százalékra
A japán kormány inflációs megállapodást akar a központi bankkal
A japán kormány megállapodást akar aláírni a japán központi bankkal arról, hogy az inflációs célt emeljék évi 2 százalékra a bank eddigi, évi 1 százalékos célszámáról.
2012.12.25 13:55MTI Az új japán miniszterelnök szerint a gazdaság nem javulhat a defláció leküzdése és a jen árfolyamának kiigazítása nélkül. Némi infláció rontaná a jen árfolyamát is, miután a túl erős jen a japán export akadályává vált az utóbbi időben.
Egyebekben nem kívánnak beleszólni a központi bank pénzügy-politikai módszereibe - mondta Japán következő miniszterelnöke, Abe Sindzó kedden egy megbeszélésen a japán gyáriparos-szövetség (Keidanren) vezetőivel. A december 16-i parlamenti választáson kétharmados többséget szerzett koalíció vezetője, Abe Sindzó szerdán veszi át a kormányfői tisztet.
Abe mindazonáltal kifejezte reményét, hogy a japán jegybank folytatja a mennyiségi enyhítést, és e téren "bátor lépéseket" tesz.
Korábban Abe Sindzó azzal fenyegetőzött, hogy módosítják a központi bank függetlenségét szavatoló törvényt, ha a bank nem egyezik bele az inflációs cél növelésébe. A bankban megígérték, hogy a következő pénzügy-politikai értekezleten, január 21-22-én megvizsgálják a kérdést.
Az inflációs cél növelése nagyobb játékteret adna a banknak a további enyhítéshez a gazdaság élénkítése végett, főleg, mivel Japánban vagy egy évtizede éppen fordítva, a defláció az egyik legsúlyosabb gazdasági probléma. 2010-ben 0,7 százalékkal, tavaly 0,3 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak Japánban évi átlagban.
A japán jegybank idén is már több eszközvásárlási - mennyiségi enyhítő - programot hirdetett, az utolsót e hónap elején, ám a gazdaság egyelőre nem látszik reagálni.
Japáné a világon a harmadik számú gazdaság az Egyesült Államoké és Kínáé mögött a hazai össztermék (GDP) nagyságát tekintve, tavaly azonban Japánba visszatért a recesszió. A gazdaság teljesítménye évi átlagban 0,8 százalékkal csökkent, igaz, ebben szerepe volt a tavaly márciusi földrengésnek és szökőárnak is. Részben az újjáépítésnek köszönhetően idén növekedés várható évi átlagban, a GDP-többlet évi összehasonlításban azonban már csak 0,2 százalékos volt a harmadik negyedévben az egy évvel korábbihoz viszonyítva a második negyedévi 3,4 százalék helyett, az előző negyedévhez viszonyítva pedig 0,9 százalékkal csökkent a GDP.
Kapcsolódó írások:
- Peking kételkedik az új japán kormány szándékainak őszinteségében
- Gazdaságélénkítő csomagot jelentett be a japán kormány
- Korábbi igazságügy-miniszterét nevezte ki újra a japán kormányfő
- A japán kormány tagjai felkeresték a Jaszukuni-szentélyt
- Egy trillió jenes kölcsönt kért a TEPCO a japán kormánytól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06