A "költségvetési szakadék" miatt
Tőzsde: a jövő héten is az óvatosság lesz a jelszó
Az előzőhöz hasonlóan a jövő hetet is elsősorban óvatosság jellemzi majd a világ értéktőzsdéin az amerikai elnök és a törvényhozás vontatott tárgyalásai miatt.
2012.12.16 16:55MTIHa nem sikerül az év végéig megállapodni a "költségvetési szakadék" - a január elsejével esedékes automatikus költségvetés-csökkentés - elkerülésében, akkor az amerikai gazdaság recesszióba süllyedhet jövőre a legtöbb elemző szerint. Mindazonáltal jó kilátások is vannak: támogathatják a piacokat a múlt hét végén megjelent, jóindulatú amerikai és euróövezeti inflációs adatok, amelyek segítik a központi bankok enyhítő politikájának folytatását.
A pozitív oldalra került az is, hogy az európai állam- és kormányfők megállapodtak a közös, egységes bankfelügyelet megteremtésében, illetve, hogy az euróövezeti pénzügyminiszterek és az IMF megállapodott Görögország finanszírozásának folytatásában. Mindezek örömére az euró május óta legerősebbre drágult a dollárral szemben a múlt hét végére. A jövő héten jó néhány adat is irányt mutathat a befektetőknek.
Hétfőn Nagy-Britanniában megjelenik a lakásárak decemberi alakulásának statisztikája, az Egyesült Államokban pedig New York állam decemberi feldolgozóipari teljesítménymutatója és az amerikai állampapírok hazai és külföldi vásárlásának októberi friss mérlege. Kedden közlik a brit fogyasztói- és termelőiár-infláció novemberi adatait, ezek segítik a Bank of England pénzügypolitikájának előrejelzését.
Az Egyesült Államokban frissítik a folyómérleg harmadik negyedévi számait, és szakmai statisztikák jelennek meg az áruházláncok és a szélesebb kiskereskedelem forgalmáról. Szerdán japán külkereskedelmi adatok jönnek novemberről, majd az Ifo gazdaságkutató intézet kiadja decemberi németországi üzleti hangulatmutatóját. Délután az amerikai jelzálogkölcsön-forgalom és az új lakásépítések novemberi adatai következnek.
Csütörtökön a novemberi német termelői árakról, Svájc külkereskedelmének alakulásáról - ez befolyásolhatja a frank árfolyamát -, az olasz és a brit kiskereskedelemről, az amerikai munkanélküliség múlt heti alakulásáról, az amerikai GDP harmadik negyedévi növekedéséről (harmadik becslés), az amerikai használt lakások novemberi forgalmáról érkeznek új statisztikák, és megjelenik a Conference Board gazdaságkutató intézet novemberi konjunktúramutatója is az Egyesült Államok gazdaságáról. Este a japán központi bank pénzügy-politikai döntése esedékes.
Pénteken a GfK januárra szóló német fogyasztói hangulatjelzője, az amerikai személyi jövedelmek és kiadások novemberi statisztikája, a tartós cikkek novemberi amerikai megrendeléseinek adatsora és a Michigani Egyetem decemberi fogyasztói hangulathőmérője lehet piacmozgató.
A Budapesti Értéktőzsdét a magyar építőipar októberi teljesítményéről hétfőn, a keresetekről és az alkalmazásban állók számáról kedden, a kiskereskedelmi forgalom és a külkereskedelmi termékforgalom szintén októberi alakulásáról pénteken megjelenő októberi KSH-adatok befolyásolhatják. A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa kedden kamatdöntő értekezletet tart, és kiadja a decemberi inflációs jelentés éves inflációs és GDP alap-előrejelzését.
Szintén kedden közli a nemzetközi tartalékok és a devizalikviditás novemberi adatait, csütörtökön pedig közreadja a részletes negyedéves inflációs jelentését. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 0,13 százalékos napi visszalépéssel 1133,36 ponton zárt pénteken, 13,18 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött. A hetet hajszállal magasabban végezte az előzőnél.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 a múlt héten 0,12 százalékkal javult, a hetet 6,27 százalékkal magasabban végezte a tavaly év végi értékénél. A tavalyi évet 5,55 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et. A frankfurti DAX-30 a múlt héten 1,05 százalékkal lépett följebb, 28,79 százalékkal az év végi értéke fölött zárt pénteken.
Tavaly 14,69 százalékkal csökkent. Párizsban a CAC-40 1,04 százalékkal emelkedett a múlt héten, 15,30 százalékkal a múlt év végi értéke fölött végzett. A New York-i részvénypiacok fő mutatói a múlt héten mind süllyedtek, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) 0,15 százalékkal, az S&P 500-as 0,32 százalékkal, a Nasdaq piac összetett mutatója 0,23 százalékkal.
Pénteken sorrendben 7,67 százalékkal, 12,76 százalékkal, illetve 14,31 százalékkal zártak magasabban az év végi értéküknél, miután tavaly a DJIA 5,53 százalékkal javult, az S&P 500-as nem változott, a Nasdaq mutatója pedig 1,98 százalékkal esett. A Budapesti Értéktőzsde fő mutatója, a BUX a múlt héten 0,92 százalékkal került följebb, miután az előző héten 2,63 százalékot vesztett. Pénteken 5,15 százalékkal magasabban végzett, mint a múlt év végén. A tavalyi évet 20,41 százalékkal alacsonyabban fejezte be, mint 2010-et.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06