PSZÁF
Banki számlaszerződések: törvény korlátozza az egyoldalú szerződésmódosítást
A hitelintézetek az ügyfelek számára kedvezőtlenül csak akkor módosíthatják a számlaszerződések feltételeit, ha az adott díj, illetve költség szerződésben rögzített számítási módját nem változtatják meg, illetve ennek során nem vezetnek be új díjat vagy költséget - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) kedden.
2012.11.13 14:05MTIA felügyelet tájékoztatása szerint az elmúlt időszakban a hitelintézeti és fogyasztói oldalról is több megkeresést kapott arra vonatkozóan, hogy a hitelintézetek a pénzügyi tranzakciós illeték jövő évi bevezetése kapcsán módosíthatják-e a pénzforgalmi szolgáltatások körébe eső folyószámlákra vonatkozó szerződéseiket.
A kamatot, díjat vagy költséget érintő kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosításokat a hitelintézeti törvény ugyan nem zárja ki, ám azokra csak korlátozásokkal ad lehetőséget, a felügyelet e jogszabályi előírások betartását ellenőrzi.
A tájékoztatás szerint a számlaszerződés teljes időtartamára kizárólag olyan díjat vagy költséget lehet érvényesíteni, amely az eredetileg megkötött ügyfélszerződésben a felek felsoroltak, rögzítettek - hangsúlyozza a PSZÁF.
A PSZÁF közölte, bár a törvény nem határozza meg a számítási mód fogalmát, felügyelet álláspontja szerint a szerződésben meghatározott számítási mód tág értelemben az, ha a szerződés tartalmazza, hogy az egyes kamat, díj vagy költségelemeket milyen módszer, elv útján számítják ki. Szűk értelemben pedig számítási mód az, ha a szerződés tartalmazza magát a kamat, díj vagy költségelem kiszámítását eredményező konkrét műveletet.
A tranzakciós illeték esetleges átháríthatóságát a törvényi előírások mellett a piaci verseny is korlátozza - hangsúlyozza a felügyelet.
A felügyelet közölte, ha mégis megnövekednek az ügyfelek folyószámlákkal, pénzforgalmi ügyletekkel kapcsolatos terhei, a PSZÁF kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a költségnövekedés kizárólag a jogszabály adta keretek között történhessék, és hogy az ne haladja meg a pénzügyi szolgáltatókra háruló terhek mértékét, azaz a piaci szereplők ne jövedelemszerzésre használják föl az illeték bevezetését - írja közleményében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete.
Kapcsolódó írások:
- Megtiltotta a bonusvédelmi biztosítások árusítását a PSZÁF
- PSZÁF: stabil a pénzügyi szektor
- Tízmillió forintos bírság az EOS követeléskezelőnek
- Pénztártagi "túlszámlázás": 200 milliós bírság az ING alapkezelőjének
- A fogyasztóvédelmi bizottság támogatta a PSZÁF jelentését
- A PSZÁF vizsgálatot indít a Bubor meghatározásával kapcsolatban
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06