Kifut a szerződésük
Románia új IMF-megállapodást kötne 2013-ban
Románia azt tervezi, hogy új hitelmegállapodást köt a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) azután, hogy a jelenlegi szerződés kifut 2013 áprilisában.
2012.11.08 14:25MTIErről Traian Basescu román államfő beszélt, amikor csütörtökön Bukarestben találkozott az IMF, az Európai Bizottság és a Világbank képviselőivel. Az államfő azt mondta, hogy az új megállapodás 1-2 évre szólna. A Nemzetközi Valutaalap szakértői kedden érkeztek Bukarestbe a soron következő felülvizsgálati látogatásra, következtetésüket azonban csak a december 9-i parlamenti választások után ismertetik.
Románia 2011 tavaszán kötött az IMF-fel 3,6 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelmegállapodást. Ebből a nemzetközi pénzintézet eddig 3,2 milliárd eurót bocsátott Románia rendelkezésére. A román hatóságok szerint ezt a pénzt nem kellett igénybe venniük, ugyanis Románia azzal a feltétellel kötött elővigyázatossági megállapodást, hogy csak váratlan válsághelyzet esetén nyúl az összeghez. Az IMF szeptemberben hagyta jóvá a Románia által megkötött elővigyázatossági hitelmegállapodás keretében az előző, 519 millió euró értékű hitelrészlet folyósítását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06