KSH: augusztusban 5,3 százalékkal csökkent a term
Építőipar: még mindig van lejjebb?
Az idén augusztusban az építőipari termelés 5,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól kiigazítatlan adatok szerint és munkanaptényezővel korrigálva egyaránt, szezonálisan kiigazítva a termelés az előző havinál 5,3 százalékkal volt kisebb - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn.
2012.10.15 09:47MTIAz év első nyolc hónapjában a termelés összesen 7,0 százalékkal esett vissza 2011 azonos időszakához képest.
A közlemény szerint a két építményfőcsoport közül az épületek építésének hosszú ideje tartó visszaesése augusztusban is folytatódott, 10,8 százalékkal maradt el az előző évitől, míg az egyéb építmények építése kismértékben, 1,0 százalékkal nőtt, ami a speciális szaképítés ágazat egyéb építményeken végzett munkáinak köszönhető.
Szezonálisan kiigazított indexek alapján az épületek építésének teljesítménye 4,6, az egyéb építményeké 0,8 százalékkal csökkent az előző havihoz képest.
Az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat termelése - ami az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza - 7,3 százalékkal csökkent. Az egyéb építmények ágazat termelése 10,3 százalékkal maradt el a tavaly augusztusitól. Az építőipari termelés mintegy kétötödét adó speciális szaképítés ágazat termelése 1,2 százalékkal kisebb volt, mint 2011 azonos időszakában.
Az augusztusban kötött új szerződések volumene 0,5 százalékkal meghaladta az egy évvel ezelőttit. Az épületek építésére kötött szerződések volumene 20,0 százalékkal csökkent, míg az egyéb építmények építésére kötötteké 20,7 százalékkal nőtt a 2011. augusztusihoz viszonyítva. Ez utóbbi növekedés az útépítési, vasútfelújítási munkákra, közmű- és vezetéképítésre kötött szerződéseknek köszönhető - közölte a KSH.
Az építőipari vállalkozások augusztus végi szerződésállományának volumene 3,5 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Ezen belül a két építményfőcsoport adata ellentétesen alakult: az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 16,1 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 14,8 százalékkal magasabb volt, mint 2011. augusztus végén.
Az idén júliusban az építőipar termelése 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, havi összevetésben 8,6 százalékkal nőtt.
Tavaly augusztusban éves bázison 12,6 százalékkal csökkent, havi szinten 6,1 százalékkal nőtt az építőipar kibocsátása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06