A béremelés elhalasztását tervezik
PDSZ: a köznevelési törvény további részeinek bevezetését is halasszák el!
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezte (PDSZ) elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány a pedagógusok 2013. szeptember 1-jével tervezett béremelésének elhalasztásával próbálja betömni a jövő évi költségvetésen keletkezett lyukakat.
2012.10.05 15:26MTIAz érdekképviselet arra kéri a kormányt: gondolja át a köznevelési törvény további rendelkezései bevezetésének az elhalasztását is. Mendrey László, a PDSZ elnöke pénteken, budapesti sajtótájékoztatón beszélt erről, miután a nemzetgazdasági miniszter bejelentette a 2013-as költségvetést érintő, 397 milliárd forintos kormányzati kiigazító programot.
A szakszervezeti vezető közölte, a béremelés része a pedagógus-életpályamodellnek, amely mintegy 20 százalékos óraszámemelést is magában foglal, szintén a köznevelési törvénynek megfelelően kerülnének át az iskolák januártól állami kézbe; ezeket az intézkedéseket is el kellene halasztani.