Válasz
MSZP: nem tőkésítettek fel bankokat a 2008-as IMF-hitelből
A 2008-as IMF-hitelből nem tőkésítettek fel bankokat - reagált az MSZP-s Tukacs István sajtótájékoztatón a kormányfő péntek reggeli rádióinterjújára.
2012.09.28 16:24MTIOrbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában riasztónak nevezte a négy évvel ezelőtti IMF-megállapodást. Azt mondta: a bankoknak 600 milliárd forintos gyorssegélyt, "feltőkésítést" adtak akkor, vagyis a nyugdíjakat, a béreket és a szociális kiadásokat azért kellett csökkenteni, hogy - jelentős részben külföldi - bankok pénzhez juthassanak.
A szocialista Tukacs István ezzel kapcsolatban azt mondta: a kormányfő hazudott, a 2008-as hitelből ugyanis nem tőkésítettek fel bankokat. Ezzel szemben három bank kapott hitelt, közülük kettő - az OTP és az FHB - hamar visszafizette a pénzt, csak az állami Magyar Fejlesztési Bank tartozik - hangsúlyozta, megjegyezve: ebből adódóan nincs szó arról, hogy a szocialista kormány a bankok pénzhez juttatása miatt kényszerült volna költségvetési kiigazító intézkedésekre.
Orbán Viktort vagy félrevezették, vagy tudatosan állít valótlanságot - mondta az MSZP-s politikus, aki ismét arra szólította fel a kormányfőt, hogy ne hivatkozzon "a nem létező IMF-követeléslistára". Ezzel arra utalt, hogy a miniszterelnök a rádióinterjúban azt mondta, a mostani tárgyalásokon is felvetődött a pénzügyi intézményrendszer stabilitása, amit úgy értelmezett, hogy "pénzt kéne adni a bankoknak", ez azonban ellentétes a kormány közteherviselést célzó politikájával.
Tukacs István emellett arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a 2013-as költségvetésre vonatkozó törvényjavaslat tarthatatlan, mert valótlan növekedési, inflációs és árfolyambecsléseken alapszik, továbbá a munkahelyvédelmi akcióterv fedezete is hiányzik belőle, így egy nagyjából 500 milliárdos lyuk van a büdzsében.
Véleménye szerint a kormány nem tudta felgyorsítani az európai uniós támogatási források felhasználását sem, noha sorra hangzanak el az erre vonatkozó ígéretek.
Kapcsolódó írások:
- Fidesz: mióta tud a jegybankelnök Braun Róbert "kettős életéről"?
- A Libor teljes reformjára tett ajánlást a brit felügyelet
- A bankszövetség szerint nehezebbé válik a finanszírozás, nő a kockázat
- Bankjegykiadó automatát loptak el Nagyvázsonyban
- Még nem indul kötelezettségszegési eljárás ellenünk a jegybank megadóztatása miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06