Részben uniós támogatásból
Két budapesti gyógyfürdő is megújul őszre
A budapesti Lukács és a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda is megújul őszre, a két létesítmény rekonstrukciója mintegy 1,8 milliárd forintba kerül, amelynek jelentős része uniós támogatás.
2012.08.05 09:19MTIA Budapesti Városüzemeltetési Központ (BVK) az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy mindkét fürdő homlokzatát felújítják, új szolgáltatások lesznek és gazdaságosabb lesz az üzemeltetés. A rekonstrukció tavasszal kezdődött, a munkálatok ideje alatt a fürdők zavartalanul üzemelnek. A Rudas fürdő egyike a főváros négy eredeti törökfürdőjének. A felújítás során - ahol lehetséges - az 1800-as évek végi állapotot állítják vissza, korabeli tervrajzok és fotók alapján.
A homlokzat és a tetőszerkezet felújítása mellett megújul a 440 éves létesítmény előcsarnoka is, korszerűsítik a fűtési, szellőztetési és világítástechnikai rendszereket, hőálló üveget szerelnek az ablakokba és akadálymentessé teszik az épületet. A Duna-parti komplexumban új büfét alakítanak ki és átjárható lesz a gőzfürdő és az uszoda közötti rész. A felújítás összköltsége 493 millió forint, amelyből 393 milliót az Európai Unió finanszíroz. Év végére megújul a Lukács fürdő is, amely az egyik legrégebbi budapesti gyógyfürdő - az Ispotályos Rend már a keresztes háborúk idején fürdőt üzemeltetett a létesítmény helyén. A fürdő felújításának első ütemét 2008-ban fejezték be: megúju
lt az ivókút, a gőzfürdő, az úszómedencék, a külső homlokzat és a tetőnapozó egy része, az iszaptó helyén pedig élménymedence épült. A második ütemet és a turisztikai fejlesztést tavaly decemberben kezdték meg a műemlék épületben, a mintegy 1,3 milliárd forintos beruházásból egymilliárd forint az uniós támogatás. A munkálatok során megújul az uszodatéri homlokzat, az uszoda csempés kabinsora, az iszapépületet és a termálfürdő épületét nyugaton összekötő épületszárny, az iszapcsarnokhoz tartozó jegypénztár, a földszinti kabinsor, a gyógyudvari háromszintes öltözőépület, valamint a napozóterasz.
A rekonstrukció után új beteg- és vendégirányítási rendszer várja a látogatókat. Az északi kádosztály a gyógyászatra és a családi fürdőzésre fog szolgálni, míg a déliben mind 9 kádszobát és a sókamrát eredeti állapotának megfelelően állítják helyre. A BVK tájékoztatása szerint a fürdővendégek gazdagabb kiszolgálása érdekében wellness részleget, szaunavilágot, fitness termet és játszóházat is kialakítanak, továbbá megnyílnak a látogatók előtt az eddig elzárt alagsori helyiségek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06