A párt szerint elfogadhatatlan
Jobbik: a távközlési adó lényegében a lakosságot terheli
Z. Kárpát Dániel közölte: a Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni.
2012.05.18 16:30MTIA jobbikos politikus leszögezte: az Országgyűlés kormánypárti többsége által pénteken megszavazott távközlési adónak "legalább az indoklása őszinte", hiszen nem ágazati okokból van arra szükség, hanem a költségvetési hiánycél biztos teljesítése miatt.
Hozzátette: ha a kormány azt szerette volna, hogy ezt az évi 44,4 milliárd forint bevételt biztosan ne háríthassák át a telekommunikációs cégek a felhasználókra, akkor közvetlenül is megadóztathatta volna azokat.
Z. Kárpát Dániel ugyanakkor leszögezte: a lehető legrosszabb szektort választotta a kormány az újabb adóteherhez, hiszen a telekommunikáció a gazdasági fejlődés húzóágazata lehetne. A Jobbik szerint ezért ezt a 44,4 milliárd forint bevételt más szektorokból, multinacionális vállalatok közteherviselés alá vonásával is el lehetett volna érni.
Hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről döntött a parlament pénteken. A július 1-jétől hatályos törvény alapján két forintot kell fizetni a szolgáltatónak minden elküldött üzenet után is. Az új adót augusztustól szedik be a szolgáltatóktól. Az adó - amelynek alapja az indított hívások időtartama és az elküldött üzenetek száma - havonta magánszemélyeknél legfeljebb hétszáz, a cégeknél kétezer-ötszáz forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc megkezdett beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása. A szolgáltatóknak az adót havonta kell megállapítaniuk, valamint az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bevallaniuk és megfizetniük. A kormány az adóból évi 44,4 milliárd forint bevétellel számol. Az előterjesztést a parlament név szerinti szavazással 247 igen és 82 nem szavazat mellett fogadta el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06