Első magyar
Csődöt jelentett a Hey-Ho gyümölcslevek gyártója
Csődvédelmet kért a Hey-Ho gyümölcsleveket gyártó Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó Zrt. A társaság 2010-ben is még nyereséges volt, forgalma meghaladta a 3 milliárd forintot. Jelenleg több végrehajtás folyik ellene, egyiket az adóhatóság indította.
2012.05.03 10:13gazdasag.huCsődeljárás iránti kérelmet nyújtott be a bírósághoz az Első Magyar Gyümölcsfeldolgozó és Gyümölcslégyártó (ELMA) Zrt., ezért a döntésig fizetési haladék illeti meg. A társaság 1992-ben alakult, a cég honlapja szerint több mint 20 éve gyártja a Hey-Ho gyümölcsleveket, amiből évente 30 millió litert értékesítenek belföldön, és exportálnak 16 országba. Az ELMA a gyártás mellett 300 hektárnyi gyümölcsöst is kezel. Főként almát termesztenek, amelyet étkezési célra eladnak, illetve a gyümölcslevelek alapanyagául szolgálnak. A társaság központja Érsekhalmán található, Bács-Kiskun megyében.
A társaság a 2004-es évet leszámítva folyamatosan nyereségesen működött. Árbevétele 2008-ig 4 milliárd forint felett volt, 2007-ben majdnem elérte az 5 milliárd forintot. 2009-ben 3,8 milliárd, 2010-ben 3,4 milliárd forintra rúgott a társaság forgalma. A jelentős árbevétel mellett tekintélyes kötelezettségállománya is volt a cégnek, 2009-ben 3 milliárd, két éve 2,6 milliárd forint volt. A cég ellen jelenleg 3 végrehajtás van folyamatban, egyet az adóhatóság, kettőt közjegyzők indítottak.
A jelenleg több mint 100 dolgozót foglalkoztató társaság idén februárig Sasvári Károly és felesége tulajdonában állt, jelenleg a tulajdonosi kör nem ismert a zárt részvénytársasági forma miatt. (Az sem kizárt, hogy nem történt változás a részvényesek között.)
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06