Nem megy az olaj Németországba
Irán bekeményít: szankciók Európa ellen
Irán leállította Németországba irányuló olajszállításait, és mintegy száz európai uniós vállalat termékeinek importját tiltotta meg.
2012.04.11 19:17MTITeherán korábban jelezte: más uniós tagállamok esetében is leállítja olajexportját válaszul arra, hogy az Európai Unió januárban arról döntött: július 1-jéig késleltetett olajembargót vezet be Irán ellen, és szankciókkal sújtja az iráni jegybankot. A büntetőintézkedések azt célozzák, hogy a teheráni rezsim ne tudja finanszírozni nukleáris programját, amely Irán állítása szerint békés célú, de a Nyugat szerint valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul.
Teherán már februárban leállította a nagy-britanniai és a franciaországi olajexportját. Ez a két ország azonban csak elenyésző mennyiségben vásárolt olajat Irántól.
Irán kedden közölte, hogy a Spanyolországnak és Görögországnak sem ad el többé olajat, amelyek már jelentős vásárlóknak számítottak a napi 180 ezer, illetve 100 ezer hordó behozatallal. Később a spanyol külügyminisztérium egyik szóvivője közölte, hogy Madrid gyakorlatilag már február vége óta nem vásárol iráni olajat.
Irán a keddi bejelentéskor közölte, hogy hamarosan hasonló intézkedést hoz Németország és Olaszország esetében is.
Irán naponta 3,5 millió hordó olajat termel ki, és ebből 2,5 millió hordót értékesít külföldön. Ezzel a második legnagyobb OPEC-ország.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06