A Nemzeti Nyomozó Iroda derítette fel
Leleplezték az orvos-patikus maffiát - egymilliárdos egészségbiztosítási csalás
Tizennyolc orvos, több asszisztens és patikus ellen javasol vádemelést a Nemzeti Nyomozó Iroda, mert a gyanú szerint fiktív vények felhasználásával több mint egymilliárd forinttal károsították meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat.
2012.03.29 20:29MTIA nyomozás során megállapították, hogy az orvosok betegek személyes adataival visszaélve fiktív orvosi vényeket állítottak ki speciális kötszerekre, majd ezt követően gyógyászati segédeszköz-forgalmazó gazdasági társaságok ezeket a vényeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál felhasználták, és jogosulatlanul visszaigényeltek több mint egymilliárd forintot - hangzott el az m1 csütörtök esti Híradójában.
Az ügyben szereplő orvosok a gyanú szerint 2008 januárja és 2010 májusa között 1.500 ember nevére csaknem húszezer esetben írtak fel speciális, darabonként több tízezer forintba kerülő kötszert. Egy-egy recept felírásáért 25-30 ezer forintot kaptak. Az ügyet a Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek.
Az ügyben eddig 32 gyanúsítottat hallgattak ki, részben különösen jelentős kárt okozó csalás, részben személyes adattal visszaélés bűntette miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06