Kétséges
Az S&P negatívra rontotta Ukrajna kilátását
A Standard and Poor's (S&P) hitelminősítő negatívra rontotta Ukrajna kilátását az eddig érvényben levő stabilról a besorolás megtartása mellett, ami a leminősítés lehetőségére utal a következő hónapokban.
2012.03.15 18:15MTIUkrajna hosszú távú szuverén adósságbesorolása ezzel továbbra is "B plusz" az S&P-nél, de csütörtöktől már negatív kilátással.
A hitelminősítő a kilátásrontást azokkal bizonytalanságokkal indokolta, amelyek az ukrán kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), illetve az orosz Gazprommal a gázárakról folytatott tárgyalásait övezik, mert ezek - mint az S&P közleménye hangsúlyozza - növelik a refinanszírozási kockázatokat Ukrajna számára.
Az ukrán kormány korábban azt közölte, hogy 3 milliárd dollár átütemezését fogja kérni az IMF-től, miközben az orosz Gazprommal a gázárak csökkentéséről folytatott tárgyalásai is zsákutcában vannak. Kijev azt reméli, hogy a gázárak tekintetében jelentős mérséklést tud majd kialkudni Moszkvánál, és továbbra is elutasítja, hogy - az IMF követelésére - mintegy 50 százalékkal növelje a háztartási gáz- és tüzelőolaj-árakat.
Az IMF tavaly márciusban leállította a 2010 júliusában indított 15,5 milliárd dolláros ukrán hitelprogramját, mert az ország kormánya elutasította több népszerűtlen megszorító intézkedés bevezetését, köztük a női nyugdíjkorhatár 55 évről 60 évre emelését és a lakossági gázár növelését. A kormány később részben beadta derekát, a parlament elé terjesztette a nyugdíjreform tervezetét, amelyet a törvényhozás tavaly júliusban jóvá is hagyott. A Nemzetközi Valutaalap azonban idén januárban nem folyósította az esedékes hitelrészletet, követelve, hogy Kijev emelje meg a lakossági energiaárakat is.
Államcsőd-kockázat alapján csak Görögország előzi meg Ukrajnát - adta hírül korábban az ukrán média a Bloomberg hírügynökség jelentésére hivatkozva. A Bloomberg jelentése szerint "kétséges, hogy Ukrajna képes lesz-e rendezni idén lejáró 11,9 milliárd dolláros adósságát, és valószínűleg csak Görögország előzi meg államcsőd-kockázat alapján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06