Az alacsonyabb keresetűek rosszabbul járnak?
Bérszivattyúnak tartja az MSZP az egykulcsos adórendszert
Tukacs István, az ellenzéki párt szakpolitikusa azt mondta: az MSZP szerint a statisztikai adatok azt mutatják, hogy az egykulcsos adórendszer az alacsony keresetűektől a magas keresetűek felé szivattyúzza a béreket, így az alacsony keresetűek a versenyszférában és a közszférában is rosszabbul járnak.
2012.03.14 13:40MTITukacs István azt mondta: a kormány arra hivatkozva állítja be sikeresnek és eredményesnek az egykulcsos adórendszert, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint tavaly a bruttó átlagkereset 5,2 százalékkal, a nettó átlagkereset pedig 6,3 százalékkal nőtt. A MSZP-s politikus szerint azonban ez a két adat nem alkalmas arra, hogy tisztességesen megítélhető legyen az egykulcsos adórendszer.
Úgy vélte: az adatok mögé nézve kiderül, hogy valójában egy „bérszivattyú” működik, amely az alacsony keresetűektől a magasabb keresetűek felé szivattyúzza a béreket, és ennek „elképesztő” hatása volt 2011-ben.
Mint mondta, míg tavaly a versenyszférában emelkedtek a bérek, addig a közszférában 0,7 százalékkal csökkent a bruttó átlagkereset, emellett az oktatási és egészségügyi intézményekben dolgozók 60 százaléka számára kellett 5200 forintos kompenzációt fizetni, hogy legalább szinten tartsák a bérüket.
Hozzátette: a versenyszférában a fizikai dolgozóknak csak 1,7 százalékkal nőtt a nettó bérük, szemben a szellemi dolgozók keresetének 13 százalékos növekedésével, ami szerinte ugyancsak a „bérszivattyú” működését támasztja alá.
Tukacs István utalt arra is, hogy az tavalyi 3,9 százalékos infláció következtében a versenyszférában dolgozó fizikai dolgozók reálkeresete 2,1 százalékkal csökkent, míg az oktatásban dolgozóknál 7,3 százalékos, az egészségügyben dolgozóknál pedig 8,4 százalékos volt ez a csökkenés.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a februári adatok szerint 5,9 százalékra nőtt az infláció, miközben a kormány a költségvetésben 4,2 százalékkal számolt. Szerinte ez az adat azt jelenti, hogy idén a reálkeresetek újra zuhanni fognak és a nyugdíjak nem lesznek értékállóak.
Kapcsolódó írások:
- Egymásnak megy az MSZP és a DK?
- Balsai-jelentés: tévedésből nyomkodott a négy MSZP-s
- Megosztott magyarság - Semjén ledöbbent az MSZP véleményén
- Orbánék tehetnek a szlovákiai magyarság megosztottságáról?
- Fidesz: bevallotta korruptságát az MSZP
- MSZP: nem a szegénység, hanem a szegények ellen zajlik háború
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06