Történelmi pillanat
Káosztól rettegnek a görögök
Lukasz Papademosz görög miniszterelnök pénteken közölte, hogy Görögország a "történelmi felelősség pillanatát" éli át, s "ellenőrizhetetlen káosz" alakulna ki, ha nem találnának megoldást az ország adósságválságának kezelésére.
2012.02.10 19:57MTIA miniszterelnök szerint nincs helyük a kormányban azoknak, akik a takarékossági intézkedések ellen szavaznak a parlamentben.
Erre a szavazásra a tervek szerint a hét végén kerül sor. Eddig öt kormánytag, - hárman a jobboldali nacionalista LAOS-párt, ketten pedig a szocialisták soraiból - jelentették be távozásukat a kormányból, így tiltakozva az újabb megszorítások ellen, amelyek fejében Görögország 130 milliárd eurós új nemzetközi hitelcsomagban részesülne.