A bér alacsony, a megélhetés drága
Kerülik Sanghajt a vendégmunkások
A magas megélhetési költségek és alacsony bérek miatt a migráns munkások egyre inkább kerülik Sanghajt.
2012.02.02 14:50MTIMunkaerőhiánnyal kénytelen szembesülni a 23 milliós Sanghaj városa, mert a kínai holdújévre hazautazó migráns munkások egy része nem tért vissza az ünnepek után. Ők elsősorban azért döntöttek végleg a város elhagyása mellett, mert a megélhetési költségek magasak, a helyi munkaadók pedig nem hajlandók a béreket emelni - mondta a Shanghai Daily napilapnak Csao Csien-tö (Zhao Jiande), a városi emberi erőforrásért és közbiztonságért felelős hivatal migráns munkásokért felelős igazgatója.
Míg korábban a keleti part gyárai, építkezései és vállalatai jelentették a biztos állást a migráns munkások számára, ma, az ország belső tartományainak gyors fejlődésével, egyre több a munkalehetőség eredeti lakóhelyeik közelében is. Nemcsak a körülmények, maguk a munkások is megváltoztak: szüleiknél általánosságban magasabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, jobb munka- és lakhatási feltételeket, magasabb béreket követelnek.
"Ma a munkások választanak munkahelyet, nem pedig őket választják ki egy-egy munkára, mint történt az évekkel ezelőtt" - részletezi Csao.
A probléma elsősorban a kis- és közepes vállalatokat érinti érzékenyen, ahol már kisebb számú munkás elmaradása is a működést veszélyezteti. Bár összehasonlításban Sanghaj megélhetési költségei a legmagasabbak a keleti tartományokban, a migránsok elmaradása az összes partmenti nagyvárosban gondot okoz. A dél-kelet-kínai Sencsen (Shenzhen) városa a problémának elejét véve az ünnepek utánra, február 1-jére minimálbér-emelést jelentett be. A 14 százalékos emelkedésnek is betudhatóan a sencseni munkaadók a migráns munkások 90 százalékának visszatértét várják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06