Megszorítások minden szinten

Csökkentették az olasz szenátorok fizetését

A római parlament alsóházának hétfői döntését követve a felsőház is bércsökkentést vezetett be, amelyet az olasz sajtó fenntartásokkal kezel.

2012.01.31 19:59MTI

A 630 képviselőhöz hasonlóan az olasz parlament 315 szenátorának is tizenhárom százalékkal csökkent a fizetése, ami havi bruttó 1 300, nettó 700 eurót jelent. Így a szenátorok alapfizetése nettó 5 ezer euró körüli összeg maradt, melyhez jelentős költségtérítés és kedvezmények járulnak, havi 10 ezer fölé emelve a végösszeget.    

A fizetéscsökkentéssel megtakarított hatmillió eurós összeget a szenátusi kiadások lefaragására használják fel - mondta olasz újságíróknak Renato Schifani, a szenátus elnöke. A képviselőház viszont ugyanebből alapot hozott létre a veszteség ellen esetleg fellebbező képviselők számára.      

Schifani közölte: márciusra meg akarják szüntetni a szenátus volt elnökei által eddig élvezett kiváltságokat is. Megvonnák tőlük a szolgálati gépjármű használatát, a szolgálati lakás, az iroda és a titkárság költségeinek térítését is. Ez a sajtó szerint a szenátus összesen négy volt elnökét érintené.      

A képviselők és szenátorok igent mondtak a többi olasz dolgozóval egyenlő nyugdíjkorhatárra is: ezentúl az olasz parlament tagjai is 67 évesen mehetnek nyugdíjba, a nőknél 41, a férfiaknál 42 év szolgálati idővel. Roberto Rosso, a Szabadság Népe nevű volt kormánypárt képviselője máris fellebbezett, mivel a régi rendszer szerint már ötvenévesen képviselői nyugdíjban részesült volna.    

"Nem a politikus felelős mindenért. Az lesz a vége, hogy csak az megy el képviselőnek, aki gazdag is" - jelentette ki Giovanna Melandri, a Demokrata Párt képviselője.      

Az olasz újságok szerint a képviselők és szenátorok "trükköztek",  valójában egy centtel sem csökkent a fizetésük. A járulék emelése miatt ugyanis nettó 700 euróval nőtt volna a fizetésük, erről mondtak le.    

"Ha azt akarjátok, hogy a politika költségei tényleg mérséklődjenek, csökkenteni kell a 945 fős parlamenti létszámot" - mondta az újságíróknak Gianfranco Fini, a képviselőház elnöke.  

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.