Fekete-tenger körzetéből Törökországon át
Gazprom már decemberben nekiáll a Déli Áramlatnak
A Gazprom a tervezettnél valamivel korábban, már decemberben megkezdi a Déli Áramlat vezeték építését, amely Európába szállít földgázt - jelentette be az orosz cég vezetője pénteken.
2012.01.20 15:51MTIEredeti elképzelések szerint a vezeték építését 2013 elején kezdték volna. A múlt év végén, amikor Millerrel tárgyalt Vlagyimir Putyin, az orosz miniszterelnök javaslatot tett arra, hogy az építés korábban, az idén decemberben kezdődjön. Alekszej Miller szerint 2015 decemberében történne az átadás.
Orosz számítások szerint a 63 milliárd köbméter éves kapacitású vezeték megépítésének a költsége fele részben az orosz félre jut. A vezeték 2 ezer kilométeres szárazföldi szakaszának a kivitelezési költsége 6,5 milliárd euróba, a tenger alatti 925 kilométeres hosszának a bekerülése mintegy 10 milliárd euróba kerül - mondta Alekszej Miller.
A Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték részvényesi szerződését szeptemberben írta alá a Gazprom, az olasz ENI, a francia EDF és a német BASF/Wintershall. Ennek értelmében a projektben 50 százalékban a Gazprom, 20 százalékban az ENI és 15-15 százalékban a francia GDF és a német BASF-Wintershall a tulajdonos.
A Déli Áramlat gázvezeték célja az Oroszországból Európa felé irányuló földgázszállítási útvonalak diverzifikálása, Ukrajna megkerülése.
Az Európai Unió által felhasznált földgáz negyede Oroszországból származik. Ennek 80 százaléka halad keresztül Ukrajnán. Korábban Oroszország többször elzárta az Ukrajna irányába, így az EU felé haladó gázvezetékeket, mivel vitába keveredett Kijevvel az Ukrajnának szállítandó gáz árával és a tranzitdíjakkal kapcsolatban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
- 6:24 Brutális vihar Európa-szerte - apát és fiát elnyelte a föld
- 22:23 Különös teknőst fogtak Tatabányán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06