Kafetéria
Megjelentek az Erzsébet-utalvány részletszabályai
A papír alapú és elektronikus Erzsébet-utalvány kibocsátási szabályait tartalmazza az a közigazgatási s igazságügyi miniszteri rendelet, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2012.01.01 09:55MTIA január első napjától hatályos, módosított személyi jövedelemadó (szja) törvény vezette be az Erzsébet utalványt, amelyik fogyasztásra kész étel vásárlására jogosít, de jövő év végéig melegkonyhás vendéglátóhelyeken étkezési szolgáltatás vásárlásra is felhasználható.
Az utalvány kibocsátója a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, akinek a munkaadója ilyet juttat a kafetéria rendszer keretében, az az utalványos, az elfogadóhelyek jegyzékét a kibocsátó a honlapján teszi közzé.
Egy utalványos - egy év alatt - több munkaadótól is kaphat utalványt, amelynek a felhasználási ideje a következő év utolsó napja. A papír alapú utalványra - egyebek mellett - rá kell nyomtatni a beváltási értéket, a felhasználhatóság körét, és a lejárat időpontját is.
Az elektronikus utalványt az elfogadóhely vagy terminálon, vagy a kibocsátó által kialakított központi internetes felületen keresztül váltja be. Az utalványos telefonon lekérdezheti aktuális egyenlegét.
Horváth Endre, az utalványt kibocsátó Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány elnöke elmondta, hogy januártól állami monopólium lesz az étkezési jegy kibocsátása, amely Erzsébet-utalvány néven funkcionál. Ennek pénzügyi eredményéből indul a szociális és gyermek étkezési program, Erzsébet program néven. A havi 5 ezer forintos Erzsébet-utalvány a munkaadónak több mint 30 százalékkal kedvezőbb annál, mintha munkabért adna az alkalmazottjának.
Az idei adótörvényekben szerepel egy másik, 12.500 forintos béren kívüli étkezési juttatás is, amely a meleg étteremmel rendelkező munkaadók adhatnak alkalmazottaiknak.
Kapcsolódó írások:
- Tüzelőutalványokat is elfogadtak az uzsorások
- A veszprémi érsek kétmillióval csapott oda az államadósságnak
- Évi 200 ezerben maximálták a cafeteriát a Miniszterelnökségen
- Gyes helyett utalványt vezetnének be
- Már 400 oktatási intézményben lehet használni a melegétel-utalványokat
- KMSZ: Ne terhelje adó az étkezési utalványt!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06