Átfogó megtakarítási programba kezd a cég
Nagyot húz a nadrágszíjon a BKV
Átfogó megtakarítási program elfogadásáról döntött szerdai ülésén a BKV igazgatósága.
2011.10.26 14:37MTIVitézy Dávid, az igazgatóság tagja, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója megerősítette, hogy előterjesztett egy 10 pontból álló határozati javaslatot, amelyet el is fogadtak. Mint mondta, ettől megtakarítást vár a főváros. Hozzátette, hogy a társaság költségvetési helyzete miatt el kell kezdeni ezeket az intézkedéseket.
Az igazgatósági határozat felkéri a BKV vezérigazgatói teendőinek ellátásával megbízott Várszegi Gyulát egyebek mellett arra, hogy készítsen javaslatot a kollektív szerződés módosítására: folytassa le a szükséges érdek-képviseleti tárgyalásokat, majd tegyen előterjesztést a módosításra. Ha a tárgyalások eredménytelenül zárulnak, akkor a javaslat tárgya a kollektív szerződés részleges vagy teljes felmondása lehet.
A társaság vezetőjének felül kell vizsgálnia a BKV üdülőire, munkásszállóira, sportlétesítményeire fordított forrásokat is, amelyekkel kapcsolatban költségcsökkentő javaslatokat kell készítenie a 2012-es üzleti tervhez.
Az igazgatóság határozata alapján felülvizsgálják a BKV teljes munkaszervezetét és létszámát is, különös tekintettel az adminisztratív, titkársági és egyéb irányítási funkciókat ellátó szervezetekre. Emellett összehasonlítják mások mellett a humánerőforrás-, a számviteli és az informatikai részleg létszámigényeit más hasonló méretű vállalatok létszámadataival. Ennek alapján költség- és létszámcsökkentési javaslat készül a 2012-es üzleti tervhez.
Várszegi Gyula felülvizsgálja azon területek létszámát és feladatkörét is, amelyek súlypontja a közlekedési intézményrendszer átalakításával a BKK-hoz került át: egyebek mellett a nemzetközi kapcsolattartásról, a tarifapolitikai és hálózattervezésről, valamint a projektmenedzsmentről van szó.
A megtakarítási program részeként a vezérigazgatónak teljes körűen tájékoztatnia kell az igazgatóságot a folyamatban lévő jelentősebb jogvitákról és rendezetlen vagyoni ügyekről november 15-ig, november 30-ig pedig intézkedési tervet kell készítenie ezen vitás ügyek rendezésének menetére.
Felülvizsgálják a tömegközlekedési társaság ingatlanvagyonának esetleges hasznosítási lehetőségeit, illetve a szolgálati járatok működését is.
Változás az is, hogy a külföldi kiküldetések intézése, illetve a nemzetközi szakmai kapcsolattartás a BKK feladata lesz november 1-jétől, az ilyen utazások száma pedig csökken.
A vezérigazgató áttekinti a pótdíjak kezelését, a bírósági útra terelés és a végrehajtás folyamatát, és ezzel kapcsolatosan további intézkedéseket javasol a behajtási hatékonyság javításáért.
A határozat értelmében megvizsgálják a szolgáltatási szerződések szükségességét, illetve számuk, költségeik csökkentésének lehetőségét. A vezérigazgatónak a költségcsökkentés lehetőségeire előterjesztést kell készítenie.
A szerdai határozatok alapján Várszegi Gyulának részletesen ki kell dolgoznia a teljes programot december 15-ig.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06