Kínlódik a reálbér

Hároméves csúcsra ugrott a német infláció

Németországban 0,1 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak szeptemberben, és 2,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel azelőtt.

2011.10.13 08:40MTI

A német szövetségi statisztikai hivatal csütörtökön megjelent, hazai módszerrel számított végleges adata hároméves csúcsot jelez: a most szeptemberinél nagyobb tizenkét havi inflációt - akkor 2,9 százalékosat - utoljára 2008. szeptemberben mértek.
   
A végeredmény azonos a szeptember 28-án közölt előzetes becsléssel.
   
Előzőleg augusztusban átlagosan 2,4 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel korábban.
   
Az EU-szabvány szerint számolva szeptemberben 0,2 százalékos volt a havi, és 2,9 százalékos a tizenkét havi infláció.
   
Az Európai Központi Bank célja legföljebb 2 százalékos tizenkét havi inflációt őrizni az euróövezetben. Németországban utoljára tavaly decemberben volt 2,0 százalék alatt a tizenkét havi drágulás, és idén csaknem folyamatosan gyorsult. Tavaly 1,1 százalékos volt az évi átlagos infláció.
   
A gyorsuló infláció miatt ismét szenved a reálbér Németországban, csakúgy, mint a válság kezdete előtti években. A harmadik negyedévi adatok még nem ismertek, de a második negyedévben az átlagbér reálértéke 1,9 százalékkal, az első negyedévben még 2,0 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A német statisztikai hivatal a reálbér számításához a teljes munkaidőben foglalkoztatott alkalmazottak havi bruttó keresetét használja.
   
Mivel azonban terjed az úgynevezett "atipikus" foglalkoztatás, a teljes bérköltségnél általában rosszabb a helyzet. Az összes foglalkoztatottnak kifizetett óránkénti bruttó bér a második negyedévben reálértékben 1,87 százalékkal, az első negyedévben 0,19 százalékkal volt több az egy évvel korábbinál.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.