MSZP: a kormány nem törődik az emberekkel
Lukács: magyar gazdaság "tetszhalott állapotban" van
Lukács Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerint a Fidesz felelőtlen kormányzást folytat, és nem törődik az emberek problémáival.
2011.08.06 15:26MTIA politikus szombati budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, az MSZP szerint a jelenlegi gazdaságpolitika átalakítására és azonnali intézkedésekre lenne szükség.
A szocialista képviselő az azonnali intézkedések között említette a kétkulcsos személyi jövedelemadó (szja) -rendszer visszaállítását.
A szakpolitikus azt mondta, a gazdasági válság második hullámának érkeztekor Magyarország nehezebb és gyengébb helyzetben van, mint valaha. Lukács Zoltán szerint a magyar gazdaság "tetszhalott állapotban" van, csökken a foglalkoztatottság és a fogyasztás, az emberek helyzete kétségbeejtő.
Elmondta, a Bajnai-kormány stabilizálta a gazdaság helyzetét, ezer milliárd forintos költségvetési tartalékkal adta át az országot, és a svájci deviza akkor még jóval 200 forint alatt volt, míg az árfolyama ma már 250 forint körül alakul.
Arra a kérdésre, ha ma a szocialisták lennének kormányon, szerinte mennyi lenne a svájci frank árfolyama, arról beszélt: erre nincsenek becslések. Hozzátette: nem állítja, hogy a svájci frank magas árfolyamáról kizárólag a magyar kormány tehet, de szerinte "a kormány nem tesz meg mindent azért, hogy (...) a káros hatásokat az emberek és az önkormányzatok válláról levegye".
Úgy vélte, a jelenlegi gazdaságpolitika kudarcos, és csődre ítéli az országot.
Közölte, az MSZP szerint azonnali intézkedésekre lenne szükség a kormány részéről. Ezek között említette a kétkulcsos szja-rendszer visszaállítását és az azonnali tárgyalások megkezdését a bankokkal az önkormányzatok devizahiteleinek ügyében.
A szocialisták szerint az európai uniós fejlesztési forrásokat a reálgazdaságba kellene pumpálni munkahelyteremtő beruházásokra, és az Út a munkába programot is vissza kellene állítani. Hozzátette: a mostani közmunkaprogram szociális katasztrófa felé sodorja az elmaradott térségeket.
Ha a kormány továbbra is tartja magát a kudarcos gazdaságpolitikájához, akkor komoly kockázatot vállal, és "polgári engedetlenségi mozgalmak kialakulásának lehetőségét vállalja" - mondta. Úgy fogalmazott: az elmaradott területeken sokszor éhséglázadáshoz közeli hangulat alakul ki, és már a középosztály sem tudja fizetni a hiteleit.
Lukács Zoltán szerint a kormány ma nem tesz mást, mint figyelemelterelésként "kriminalizálja" a korábbi időszak gazdasági és politikai döntéseit, és "hajtóvadászatot folytat" az előző kormányzati ciklusok politikusai ellen.
Erre utalva úgy fogalmazott, ha a kormány "kirakatpereket" akar csinálni, akkor "kicsit hosszabbra ácsolják a vádlottak padját, mert (...) valószínű, hogy nekik (a mostani gazdaságpolitikai döntéshozóknak) is ott lesz a helyük".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06