Bevonták az olajfinomító vámraktári engedélyét
"Betömte" a Lukoilt a bolgár vámhivatal
A Dnevnik című napilap internetes oldala szerint a bolgár vám- és adóhatóság bevonta a Lukoil tulajdonában lévő olajfinomító vámraktári engedélyét, ami gyakorlatilag egyenértékű a finomító leállásával.
2011.07.27 14:35MTIA lépésre azért került sor, mert a cég nem szerelte fel a raktáraiban az adóhatóság által megkövetelt mérőműszereket. A hivatal megállapítása alapján a készleteket figyelembe véve mintegy 5 millió eurónyi adó-és illetékhátralék halmozódhatott fel a cégnél.
Az illetékesek szerint bár a Burgasz melletti finomító az egyetlen ilyen üzem Bulgáriában, nem kell ellátási zavarokra számítani az üzemanyagpiacon, mert az ország szükséglete kielégíthető importból és a tartalékokból.
A kormánypártok üdvözölték a lépést, amelyet a Lukoil uralma elleni háború kezdetének minősítettek, kiemelve, hogy bármilyen nagy legyen is egy cég, ez nem befolyásolhatja az állam viszonyát a vállalathoz, a szabályokat mindenkivel be kell tartatni.
Az ellenzéki szocialisták viszont színháznak minősítették a lépést, kiemelve, hogy a finomító a napokban készült a szokásos nyári karbantartási üzemszünetre, s annak tervezett ideje alatt majd nyílván megegyeznek a kormányzattal.
A Lukoil két érdekeltsége a Lukoil Bulgaria és a Lukoil Neftohim Burgasz a két legnagyobb cég Bulgáriában. A Neftohim árbevétele tavaly elérte az 5,464 milliárd levát (1,98 leva=1 euró), míg a Lukoil Bulgáriáé a 3,349 milliárd levát. A Lukoil Bulgária a nagykereskedelmi piac 60-70 százalékát tudhatja magáénak és az olajtermékek kiskereskedelmi piacán is a legnagyobb szereplő.
Kapcsolódó írások:
- Pofont kap Bulgária - a románok sem ússzák meg
- Két EU-tagállam nem akarja Románia és Bulgária idei schengeni csatlakozását
- Martonyi: a magyar EU-elnökség küzd Románia és Bulgária schengeni csatlakozásáért
- Bulgária és Ausztria sem tartóztatta le Zavahirit
- Dőre diplomaták: kommunista titkosszlgákat hívott vissza Bulgária
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06