268 forint alatt
71 milliárd euró: az IMF megmenti a görögöket
Alacsonyabb kamatra és hosszabb futamidővel kaphatnak kölcsönt a bajba került euróövezeti tagországok, Görögország pedig további 71 milliárd euró támogatás kap - szivárgott ki csütörtökön a 17 országból álló övezet vezetőinek csúcstalálkozójáról.
2011.07.21 19:15MTIA piacok jól fogadták az információkat, az euró erősödött, a tőzsdemutatók pedig emelkedtek a hírek hatására, erősödött a forint is, a BUX budapesti tőzsdeindex pedig pluszban zárt.
A második görög mentőcsomagba az euróövezeti tagok és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 71 milliárd eurót ajánlhat fel, amihez a dél-európai ország magánhitelezői további milliárdokat tehetnek hozzá, részvételük pontos formája azonban még bizonytalan - mondták diplomaták az AFP francia hírügynökségnek.
A Reuters jelentése szerint az euróövezeti országok csúcstalálkozóján tárgyalt egyezménytervezet alapján az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) hiteleinek kamatait a jelenlegi 4,5-5,8 közötti szintről 3,5 százalék körüli szintre csökkentik, a futamidőt pedig megduplázzák, 7,5 évről 15 évre emelik.
Az EFSF továbbá az IMF hiteleinek mintájára elővigyázatossági kölcsönt is nyújthat, vagyis kisegíthet olyan euróövezeti tagországokat, amelyek nincsenek akut finanszírozási válságban, de a tendenciák arra utalnak, hogy szorult helyzetbe kerülhetnek. Az EFSF bankok feltőkésítésében is részt vállalhat kormányoknak nyújtott hitelek révén, és a másodpiacon is vásárolhat majd államkötvényeket.
A terv főbb elemeinek nyilvánosságra hozatalát követően az euró erősödésnek indult, délután 17 órakor 1,4383 dolláron jegyezték a délelőtt 10 órai 1,4141 dollár után.
A nyugat-európai tőzsdék mutatói a hírek hatására pozitívba fordultak, és emelkedéssel nyitottak délután a New York-i tőzsdeindexek. Budapesten pluszban zárt a BUX, a forint pedig erősödött, a svájci frankot 228 forint alatt, az eurót pedig 268 forint alatt jegyezték 17 órakor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06