Itt él a második legnépesebb populáció
Az erdőirtás fenyegeti a csimpánzokat Sierra Leonéban
Az erdőirtás fenyegeti a csimpánzokat Sierra Leonéban, ahol Guinea utána a második legnépesebb nyugat-afrikai populáció él.
2011.05.25 22:31MTI"Sierra Leone a biológiai változatosság szempontjából az első huszonöt ország között szerepel. Elsődleges főemlősvédelmi övezet is, ugyanakkor itt irtották ki a legtöbb erdőt" - mondta Thomas Lovell, az állatvilágért felelős miniszter egy háromnapos konferencia keddi megnyitóján Freetownban.
A tanácskozáson tervet dolgoznak ki a csimpánzok megmentésére.
Az országot száz éve borító erdőségeknek mára mindössze az öt százaléka maradt meg, és a környezetre továbbra is hatalmas nyomás nehezedik a túlzott erdőirtások, a legelőterületek növelése, a földek művelésre alkalmassá tétele, az erdőtüzek, a talajerózió és az erdőpusztulás miatt - közölte a miniszter.
Szavai szerint megvan a szükséges a törvényi háttér, de enyhék a büntetések, és források hiányában nehéz a törvényt betartatni.
Sierra Leonéban 5500 csimpánz él, néhányan közülük a védett területeken kívül - fedte fed Bala Amarasekaran, a tacugamai csimpánzmenedékhely igazgatója.
Az utóbbi harminc évben Nyugat-Afrika csimpánzainak 75 százaléka kipusztult, Sierra Leonéban azonban nőtt a populáció. Az országban tilos csimpánzt tartani háziállatként, a törvényt megsértők ötévi börtönnel sújthatók.
Kapcsolódó írások:
- A csimpánzoknak is van éntudatuk egy tanulmány szerint
- A csimpánzok is szimpátia alapján ásítanak
- Na tessék: a csimpánzok is szexuális segédeszközzel játszadoznak
- Hasonlóan megszenvedik a halált a csimpánzok is, mint az ember
- A Teremtés koronája: gyorsan fejlődik az emberek és a csimpánzok Y-kromoszómája
- Csimpánzokon tesztelték a Hepatitisz C ellenszerét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06