Egységes nemzetközi jelzésrendszert teremtett

Megint jönnek, kopogtatnak: 220 éve született Samuel Morse

220 éve, 1791. április 27-én született Samuel Finley Breese Morse amerikai festőművész, az elektromágneses távíró feltalálója.

2011.04.27 07:34MTI

A Yale egyetemre járt, de tanulni nemigen tanult, érdeklődését csak az akkoriban újdonságnak számító elektromossággal kapcsolatos előadások keltették föl. Végzése után a festészetből próbált megélni, s a műértőkben gazdagabb Angliába költözött, itt töltötte az 1812-es angol-amerikai háború vészterhes napjait is. 1825-től ismét New Yorkban élt elismert, de anyagiakban nem dúskáló művészként, ő festette meg Lafayette márki arcképét. A politikával is megpróbálkozott, egy katolikus- és bevándorló-ellenes párt jelöltjeként, de személye nem volt szimpatikus a választópolgároknak.

Egy párizsi tanulmányútjáról hazatérőben, a hajón elkapott egy beszélgetést az újonnan felfedezett elektromágnesről, ennek nyomán fogalmazódott meg benne az elektromágneses távíró gondolata. (Korábban már ismeretes volt az optikai, szemaforos, illetve az elektrokémiai távíró, amelyben 35, az ábécé betűit jelentő aranytű végén képződtek buborékok.)

Első, kezdetleges tervét 1832 őszén vázolta fel, majd következett a megvalósítás gyötrelmekkel teli időszaka. Hamar be kellett látnia, hogy az elektromosságot illetően a sötétben tapogatózik, a véletlen azonban összehozta Joseph Henry fizikussal, aki minden kérdésére válaszolt, sőt gyakorlati tanácsokkal is ellátta. Morse 1837-ben két segéderőt is fogadott maga mellé, s 1837. szeptember 4-én bemutathatta a telegráfot. Munkatársa fél kilométerrel távolabbról kezdte adni a jeleket, s az előadóteremben álló készülék ingája titokzatos tüskéket rajzolt a papírszalagra. A kódokat fejből ismerő Morse már mondta is a szöveget: "sikeres kísérlet a távíróval 1837. szeptember 4-én".

A távíró továbbfejlesztett változatát Morse 1838. február 20-án mutatta be egy hivatalos washingtoni bizottság előtt, s öt évvel később sikerült rávennie a kongresszust a Washington és Baltimore közti távíróvonal kiépítésére. (A találmány jelentőségét fel nem ismerő honatyák alig hat szavazattöbbséggel hozták meg a döntést.) A negyven mérföld hosszú vezetéken 1844. május 24-én futott végig az első mondat, a nagyközönség számára 1845. április 1-jén nyitották meg. Magyarország első távíróvonala már 1847. december 27-én megnyílt, Bécs és Pozsony között.

Morse az egységes nemzetközi jelzésrendszerré vált, később róla elnevezett pont-vonal kombinációt 1839-ben dolgozta ki. A jelrendszer hosszú karriert futott be, alkalmazása szinte művészetnek számított, gyakorlott távírászok az adás kisebb jellegzetességeiből felismerték egymást. A morzeábécé használata 1999 végén szűnt meg végleg.

Az elektromos távíró még életében meghozta feltalálója számára a sikert, a gazdagságot és az elismerést. Morse emberként korántsem bizonyult nemesnek és nagylelkűnek: az elsőbbségről folytatott perben hevesen tagadta, hogy Henry bármilyen segítséget nyújtott volna számára, a polgárháború idején pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rabszolgaság intézménye isteni eredetű, helyes és igazolható.

Morse 1872. április 2-án halt meg tüdőgyulladás következtében New Yorkban, ahol ekkor már szobra is állt. 1900-ban az elsők között került be a az amerikai feltalálók dicsőségcsarnokába.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.