Jelentősen romlott a Föld egészségi állapota
WWF: másfél Földnek megfelelő erőforrást használ az emberiség
A Természetvédelmi Világalap (WWF), amely a Föld napjához igazítva pénteken hozta nyilvánosságra bolygónk "egészségi állapotáról" készült legfrissebb jelentését, közölte: jelenleg mintegy másfél Földnek megfelelő természeti erőforrást használ az emberiség.
2011.04.22 16:37MTIA magyar nyelven is elérhető Élő bolygó jelentésből kiderül, hogy az utóbb néhány évben is jelentősen romlott a Föld egészségi állapota.
A 2010-es adatok szerint annak ellenére, hogy világszerte 133 ezer védett területet tartanak nyilván, évente 13 millió hektárral csökken a globális erdőterület.
Az Élő bolygó jelentés első, 1998-as publikálása óta az élőbolygó-index nagymértékű romlást mutat, globális értéke 1970 és 2007 között 30 százalékkal esett vissza, avagy az élővilág sokfélesége csökkent ez idő alatt 30 százalékkal. Az index összesen 2544 emlős-, madár-, hüllő-, kétéltű- és halfaj 7953 populációjának folyamatos vizsgálatán alapul. Ráadásul ez az értékcsökkenés 1970 óta 60 százalékos volt a legsérülékenyebb területeken, a trópusi, valamint a legszegényebb országokban.
"A fejlett országoknak pénzügyileg és technológiailag egyaránt segíteniük kell a szegényebbeket, hogy a károkat helyre lehessen állítani, és a természeti értékeket sikerüljön megőrizni" - mondta Figeczky Gábor, a WWF Magyarország megbízott igazgatója.
A fejlődő gazdaságokat egy zöld, szénmentes fejlődési pályára kell átállítani. Mindeközben a fejlett országok fogyasztását és kibocsátását is erőteljesen csökkenteni kell - hangsúlyozta az igazgató.
A tengeri élőbolygó-index is csökkent 24 százalékkal, és a mérsékelt égövekre jellemző javulás, valamint a trópusi területeken megfigyelt 60 százalékos romlás itt is jelentkezik.
Az emberiség ökológiai lábnyoma 1966 óta megduplázódott, így jelenleg másfél Földnek megfelelő erőforrást használ el a világ lakossága.
A megengedett kereteinken már a 2008-as adatok szerint is túlléptük, akkor "csupán" 1,3 Földnek megfelelő területet használtunk.
A jelenlegi adat nemcsak az egy főre jutó felhasználás növekedésének tulajdonítható, hanem a népesség nagymértékű gyarapodásának is. Ha az erőforrások felhasználásának tempója nem csökken, 2030-ban már két Földre lesz szükségünk - olvasható a WWF jelentésében,
Magyarország az ökológiai lábnyom terén az országok között az 55. helyen áll, ami a 2008-ban elért 40. helyhez képest nagy lépés, jóllehet ezt az eredményt nem a fogyasztás csökkenésével érte el az ország, hanem azzal, hogy másutt még gyorsabban nőtt a fogyasztás.
Az egy főre jutó hazai lábnyom majdnem akkora, mint Brazíliáé, ott viszont az egy főre jutó eltartóképesség sokkal nagyobb. Így a hazai adottságokat tekintve nincs ok a büszkeségre - tette hozzá Figeczky Gábor.
A 115 oldalas jelentés teljes, magyar nyelvű változata a http://wwf.hu/media/sajtoszoba/WWF_LPR2010_p18_HUNWebre.pdf címről tölthető le.
Kapcsolódó írások:
- Föld napja: egymilliárd zöld vállalást gyűjtenek a szervezők
- Különleges védelmet kap a földkerekség egyik legritkább állata
- WWF: nagy viták várhatók a Duna stratégiáról
- Kipusztulhatnak a tigrisek - de van remény
- Aggasztó a Föld "egészségi" állapota
- Klímacsúcs - A WWF is elégedetlen az eredménnyel
- Föld Órája: Példátlan akcióra készül a WWF!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06