Megvalósul a projekt
Lesz szuperlézer központ Szegeden
Megvalósul a szegedi szuperlézer projekt - jelentette be Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Budapesten az Új Széchenyi Terv bemutatóján.
2011.01.14 16:34MTIA terv a világon jelenleg létező legnagyobb lézernél ezerszer nagyobb teljesítménysűrűségű kutató szuperlézer megépítését célozza. Az ELI projekt (Extreme Light Infrastructure) az összeurópai érdekeltségű kutatási infrastruktúrák stratégiai tervében szereplő 44 nagyberendezés egyike.
A berendezés megépítésének előkészítésében 13 ország, a projekt helyszínpályázatán Csehország, Franciaország, Nagy-Britannia, Magyarország és Románia vett részt. Az ELI nemzetközi irányító bizottságának 2009. október elsejei döntése értelmében a lézerberendezést három helyszínen (Prága, Szeged, Bukarest) építik meg.
A lézerközpontokat közös menedzsmenttel, a ELI ERIC nemzetközi szervezet keretei között fogják üzemeltetni és hasznosítani. Komoly lökést adhat a szegedi gazdaság fejlődésének a lézerkutató központ létrehozása - közölte egy a közelmúltban tartott konferencián Szabó Gábor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora.
A kutatóközpont az egyetem tízhektáros területén épülhet meg, szomszédságába egy hatvanhektáros telekre tudományos parkot terveznek. A központ építésének közvetlen költsége - amelyet döntő részben az Európai Unió strukturális alapjából fedeznek - 245 millió euró, a közvetett hatásokat is számítva azonban a beruházás több mint 300 millió eurós jövedelememelkedést generál a régióban.
A számítások szerint tizenöt év alatt a tudományos park fele települ be, ez 115 millió eurónyi befektetést vonz a városba. A kutatóközpont tízéves fenntartásának költsége ugyanakkor mintegy 200 millió euró. Az építés öt esztendeje és a működtetés első tíz éve során összességében a 600 millió eurót is meghaladja az az összeg, amely a tudományos nagyberuházás nyomán Szegedre kerül - közölte a professzor.

Szabó Gábor elmondta, a nemzetközi fotonikai piac - amely magában foglalja a fogyasztói elektronikát és a síkképernyős megjelenítést is - forgalma 2008-ban 270 milliárd euró volt, növekedésének éves ütemét pedig 7,6 százalékra becsülik. Európa helyzete ezen a piacon kedvező, a világon Japán után a második. Ezen belül a nagy-intenzitású lézertechnológiához kapcsolódó piacon - amely közvetlenül kötődik az ELI-ben folyó kutatásokhoz - európai dominancia van.
A fotonika területén meghatározó multinacionális cégek - mint a GE, a Siemens, a Samsung - Magyarországon is jelen vannak, és aktív néhány tucat kis- és közepes vállalkozás is, amelyek tevékenysége az ELI kulcstechnológiájához kapcsolódik. Ráadásul a magyar lézeres kutatói közönség az utóbbi három évtizedben úttörő szerepet játszott az ELI-t megalapozó kutatásokban - hangsúlyozta a rektor.
Szabó Gábor, aki a projekt tudományos vezetője is, korábban az MTI-nek elmondta, a lézerközpontban a jelenleg Franciaországban, illetve az Egyesült Államokban épülő rendszereknél mintegy ezerszer nagyobb teljesítménysűrűség lesz elérhető, vagyis a lézer által egységnyi idő alatt, egységnyi felületre jutatott fényenergia három nagyságrenddel haladja majd meg a most készülő központokét.
A tudósok által szuperlézernek is hívott berendezéssel olyan nagyon rövid időtartamú fényimpulzusokat lehetne előállítani, amelyekkel megfigyelhetők lennének a molekulákon belül zajló elemi folyamatok, vizsgálhatók lennének a szilárd testek felületén vagy a biológiai molekulákon belül zajló elemi események. A berendezéseket lézeres részecskegyorsításra is lehetne használni, így a mainál lényegesen hatékonyabb sugárterápiás módszerek kidolgozására is lehetőség nyílik majd.
A központban folyó kutatások az orvostudomány diagnosztikai területén is áttörést hozhatnak, s bizonyos egzotikus fizikai kísérlet" elvégzésére is mód nyílik majd: például olyan módszer kidolgozására, mellyel a hosszú felezési idejű radioaktív izotópok átalakíthatók rövidebb felezési idejű, így ártalmatlanabb részecskékké.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06