Leleplezték a denevérek titkát
A denevérek "rovartrükkel" repülnek
A denevérek olyan aerodinamikai jelenség segítségével maradnak a levegőben repülés közben, amelyről eddig azt hitték, hogy csak a rovarok élnek vele - jelentették be svéd tudósok.
2008.03.01 19:25MTISvéd kutatók a Lundi Egyetemen szélcsatornában figyelték meg a denevérek által keltett légáramlatot, és azt tapasztalták, hogy a bőregerek minden egyes szárnycsapását követően olyan örvény keletkezik, amely akár elérheti az állat levegőben tartásához szükséges felhajtóerő negyven százalékát is. "Mindeddig nem tudtuk, hogy ezt a technikát gerincesek is használják" - mondta Anders Hedenstrom, a kutatás vezetője.
A madarak és az ember által tervezett "gépmadarak" szárnyának alakja inkább a levegő állandó áramlását lovagolja meg - tette hozzá a biológus. A denevérek ezen felül nyernek energiát szárnyuk lefelé mozgatásakor, ami lehetővé teszik számukra, hogy fürgébben repüljenek és lebegjenek. A Science című tudományos folyóiratban publikált kutatás során a szélcsatornát mesterséges köddel töltötték meg, hogy könnyebben le tudják fényképezni a beleeresztett denevéreket, amelyeket a csatorna végén elhelyezett mézes víz ösztönzött mozgásra.
Az elkészült képeket számítógépes analízisnek vetették alá, amelyből kiderült: a szárnyas emlősök lebegő repüléskor minden szárnycsapáskor használják a szárny ún. belépőélének örvényét. "A felfedezésnek gyakorlati haszna is van. Figyelembe vehetik például a mérnökök a kisméretű repülő tárgyak tervezésekor" - állapította meg Hedenstrom. Az efféle szerkezetek (például a robotrepülők) csapkodó szárnyaikkal képesek lehetnének épületek belsejébe repülni vagy meghatározott területek felett lebegni és éles fordulókat tenni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06