Robotzsaru él
Jogosítványt szerzett a gondolatvezérelt bionikus karral vezető férfi
A világon elsőként szerzett autóvezetői engedélyt egy osztrák férfi, akinek tőből amputált karját gondolatvezérelt bionikus végtaggal helyettesítették.
2010.05.14 07:01MTIA 22 éves Christian Kandlbauer négy évvel ezelőtt húszezer voltos áramütés következtében vesztette el mindkét karját. A technika fejlődésének és az intenzív rehabilitációnak köszönhetően a fiatalember ismét önálló életet élhet, ráadásul az autóját is maga vezetheti.
A gyógyászati segédeszközöket gyártó Otto Bock vállalat szakemberi szerint az általuk fejlesztett bionikus művégtag az első, amely a laboratóriumi tesztelést követően a mindennapi használatra is alkalmas. A technológia lényege az úgynevezett célzott izombeidegzési (TMR) eljárás. Kandlbauer esetében az amputált végtagot korábban vezérlő idegeket a mellkasi izmokba ültették át. Az áthelyezett idegek lehetővé teszik, hogy az agyból a kar irányítására érkező impulzusok a mellkasi izmokba érjenek.
Ezek az izmok pedig annyira felerősítik az agyból érkező jeleket, hogy a mellkas felszínére helyezett elektródákkal képesek felfogni azokat. A jeleket egy mikroszámítógép értelmezi, amely a gondolattal egy időben az utasításokat a művégtagba továbbítja.
A bionikus kar annyira tökéletes, hogy használója valódi karjának érzi azt. Az osztrák fiatalember nemcsak a vezetést és a munkáját tarthatja meg, hanem egy pohár sört is bármikor megragadhat - adta hírül a BBC. Az első bionikus végtag operációra 2004-ben került sor az Egyesült Államokban.
Ekkor a nyaktól lefelé teljesen bénult 25 éves Matthew Nagle kapott olyan művégtagot, amellyel televíziót kezelni, tárgyakat mozgatni és még levelezni is tudott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06