Jönnek az Ursidák
Meteorkitörésben gyönyörködhetnek a csillagok szerelmesei
Teliholdhoz közel, fényes égen lesz megfigyelhető az Ursidák december 22-re előrejelzett kitörése - jó esetben néhány hullócsillaggal az éjfél előtti órákban.
2007.12.21 07:50hirek.csillagaszat.hu
Nyolc nappal a pénteki Geminida-maximum után újabb meteorraj jelentkezik, igaz, sokkal szerényebb aktivitással, s jelentősen rosszabb megfigyelési körülmények mellett. Gyarmati László számolt be a Leonidák levelezőlistán a CBET-ben megjelent hírről:
Peter Jenniskens és kollégái (E. Lyytinen, M. Nissinen, I. Yrjola és J. Vaubaillon) számításai szerint az Ursidák meteorraj kitörése várható december 22-én 20-22,2 UT (azaz magyar idő szerint 21 és 23 óra 10 perc) közöt. A legvalószínűbb időpont 21,4-22,2 UT, amikor a ZHR kb. 40-80 db/óra lehet, vagyis legalább 4-8-szor több, mint a szokásos évenkénti aktivitás. A kitörést a raj szülőobjektumáról, a 8P/Tuttle-üstökösről az i.sz. 700-900 között ledobott poranyag okozza. A radiáns helyzete RA=218,3 fok, D=+75,5 fok (2000-es koordináták), míg a rajtagok sebessége 33,5 km/s. Igaz, hogy majdnem telihold lesz, de mivel éjfél előtt lesz a kitörés, így többeket rá lehet talán venni a megfigyelésre, nem úgy, mintha hajnali esemény lenne. (CBET 1159: 20071210 alapján) Az eredeti hír és számos további érdekesség ide kattintva olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06