A New Horizons képein
Egy nap a Plútó életében
A NASA új kompozitfelvételein a Nap megvilágította Plútó és legnagyobb holdjának arca tűnik fel egy napjuk folyamán.
2015.11.23 15:35ma.hu
A fényképeket a New Horizons szonda készítette a rendszer fele közeledvén - írta a Hirado.hu.
A teljesen megvilágított portrékat a kutatók úgy rendezték el, mint egy óra számlapját. Mindegyik kép az objektum forgása során a Nap szeme elé táruló különféle régiókat fedi fel. Egy teljes forgást követhetünk figyelemmel az óra "számlapja" alapján.
Mindegyik portré kompozit, az egyes féltekék legélesebb fotóit ötvözték hozzá. Az elmosódottabb régiók a Plútó és legnagyobb holdja, a Kharón ama oldalát mutatják be, amely a szonda közeli randevúja során éppen a kozmosz felé tekintett.
A Plútó-fotók legtávolabbról készült, ezáltal legelmosódottabb darabjait július 7-én, mintegy 8 millió kilométeres távolságból lőtte a szonda. Az élesebb féltekék és a szív formájú Tombaugh Regio július 13-án, 645 ezer kilométerről kerültek lencsevégre.
Egy nap mind a törpebolygón, mind óriásholdján 6,4 földi napnak felel meg. A Plútó esetében a legélesebben látott félteke hat óránál, míg a Kharón esetében 12 óránál figyelhető meg.

2015 júliusában a NASA New Horizons szondája lencsevégre kapta a Plútó legnagyobb holdját, a Kharónt egy egész napja folyamán. Az egyes féltekéiről készült legjobb fotókat kombinálva alkották meg a kutatók a teljes forgást az óra számlapjának megfelelő elrendezésben. (Fotó: NASA/JHUAPL/SwRI)
A New Horizons jelenleg több százezer kilométerre jár már a Plútótól, egyre mélyebbre hatol a Kuiper-övbe, ahol a Naprendszer még félreesőbb, még rejtélyesebb objektumait veheti szemügyre.