1884 és 1924 közé teszik a kialakulását

Az AIDS vírusa már 100 éve is létezett

Az AIDS-betegséget okozó vírus mintegy száz éve az emberek között van már, állítják amerikai kutatók. Genetikai elemzésük eredményeként 1884 és 1924 közé teszik a HIV-vírus kialakulását, pontosított becsléssel pedig az 1908-as évet határozták meg.

2008.10.15 16:28National Geographic

A mostani eredmény ,,nem hatalmas fordulat, de azt jelenti, hogy a vírus sokkal korábban itt keringett a látókörünkön kívül” – nyilatkozta Michael Worobey, az Arizonai Egyetem munkatársa.

Korábban a HIV-vírus eredetét 1930 körüli időpontra tették a tudósok. Valójában azonban csak 1981-ben, az Egyesült Államokban figyeltek fel a szerzett immunhiányos tünetegyüttesre. A szakemberek nem csodálkoznak azon, hogy a vírus mintegy hetven évig keringett, mielőtt járványt okozott. A különböző vírusok terjedésekor az efféle lappangási szakasz gyakori. Az amerikai kutatók szerint a HIV egy csimpánzvírusból származik, amely Afrikában jutott át az emberre, valószínűsíthetően majomhús elfogyasztásával.

Sokan megfertőződhettek ezen az úton, ám keveseknek adták át a vírust, így az nem tudott szélesebb körben elterjedni. Talán egy vidéki, HIV-vírussal fertőzött ember Kongóban a mai Kinshasába (volt Léopoldville) utazott ,,és íme, megérkezett a szikra a taplót tartalmazó dobozba” - mondta Worobey.

A kutatók a HIV-vírus gyors mutációs természetét használták ki. Egy közös elődvírustól származó két vírustörzs genetikai állománya gyors ütemben távolodik egymástól a mutációk miatt. Ez lehetővé teszi, hogy a kutatók visszaforgassák az időt és kiszámítsák, mennyi időre volt szükség ahhoz, hogy a két éppen megfigyelt, közös őstől eredeztethető vírusban az eltérések kialakuljanak.

A genetikusok két régi, 1959-es és 1960-as kongói vírusminta genetikai állományát elemezték, valamint száznál több mai vírusmintát. Az eredmények segítségével családfát állítottak fel, amellyel a legrégebbi közös ősvírust keresték.

Több lehetséges változatot kaptak, amelyek alapján az elődvírus felbukkanási időpontját 1884 és 1924 közé helyezik..

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.