A Plútó és a Charon
Itt van az első kép Naprendszerünk kilencedik bolygójáról!
Noha 2006. augusztus 24-től "csak" az Eris utáni második legnagyobb törpebolygó, nekünk akkor is a kilencedik bolygónk marad. És most már el is érte a New Horizons.
2015.04.15 17:32ma.huA New Horizons megküldte az első színes képeket a törpebolygóról és legnagyobb holdjáról, Charonról.
A fotó 2015. április 9-én készült mintegy 115 millió kilométerre, némi betekintést adva Naprendszerünk határának titokzatos világába, nem beszélve arról a sok adatról, amire akkor derül fény, mikor a tervek szerint július 14-én át is halad a NASA szondája a Plútó rendszerén.
A Plútót gondolták már a Neptunusz pályáját háborgató égitestnek, később a tengerek római istenéről elnevezett bolygó megszökött holdjának, majd egy ideig "törvényen kívül álló" önálló égitest volt, ma pedig az újonnan felfedezett Kuiper-övbeli égitestcsoport legfőbb tagjának tartják.

1930. február 18-án Clyde Tombaugh azonosította először a Plutót a Lowell Obszervatóriumban, és gyorsan kikiáltották a Naprendszer kilencedik bolygójának, mely címét sokáig őrizte. Szakmai körökben azonban egyre inkább sorolták a bolygók helyett a Plutóhoz nagyon hasonló tulajdonságú és pályájú Kuiper-objektumok közé. 2006. augusztus 24-én a Nemzetközi Csillagászati Unió határozatban törpebolygóvá minősítette a Ceresszel és a 2003 UB313-mal együtt. Ez a lépés olyan visszhangra talált, hogy a 2006-os év szavának a bolygó nevéből képzett, 'lefokozott, leértékelt' jelentésű plutoed szót választották az Egyesült Államokban.