Nemrég születtek
Aranykezű tamarin ikrek a Szegedi Vadasparkban
A 20-28 centiméter hosszúságú, 400-500 grammos aranykezű tamarinok a mellső végtagjukat borító sárga szőrről kapták a nevüket. A majmocskák természetes élőhelyükön általában a magas fákon élnek, gyümölcsökkel, növények hajtásaival és rovarokkal, valamint apróbb emlősökkel táplálkoznak.
2015.02.02 20:30MTIMár a szerencsésebb látogatók is megfigyelhetik azt az aranykezű tamarin (Saguinus midas) ikerpárt, amely január második hetében született a Szegedi Vadasparkban - közölte Veprik Róbert igazgató.
A gondos nevelésnek köszönhetően a kölykök szépen cseperednek. A karmosmajmoknál az utódok nevelésében az egész család szerepet vállal, azon belül is a legnagyobb terhet a hím viseli. Szó szerint, ugyanis a kicsinyek testmérete a kifejlett példányokhoz képest nagynak számít, a háton való cipelésük nehéz feladata ezért hárul elsősorban a hímekre, de a többi családtag is átveszi időnként a kölyköket.
A Dél-Amerika trópusi esőerdeiben honos faj egyedeit a Szegedi Vadaspark nemzetközi törzskönyvi program (ESB) keretében tartja. A vöröskezű tamarinnak is nevezett faj nem számít a legveszélyeztetettebb karmosmajmok közé, mint ahogy a Szegeden is látható aranyfejű oroszlánmajmocskák, a Liszt-majmocskák vagy a csupaszpofájú tamarinok, de őket is sújtja élőhelyük, az esőerdők rohamos pusztulása.
A kicsik még hosszú ideig a családjukkal maradnak, majd, miután idősebb testvérként beletanulnak az utódgondozási feladatokba, körülbelül másfél év múlva - a törzskönyvi programmal egyeztetve - másik állatkertbe kerülnek.
A 20-28 centiméter hosszúságú, 400-500 grammos aranykezű tamarinok a mellső végtagjukat borító sárga szőrről kapták a nevüket. A majmocskák természetes élőhelyükön - Dél-Amerikában Ecuador, Peru és Bolívia amazonasi régiójától egészen az Amazonas torkolatának vidékéig - általában a magas fákon élnek, gyümölcsökkel, növények hajtásaival és rovarokkal, valamint apróbb emlősökkel táplálkoznak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06