Antares
Kilövés után felrobbant a rakéta - videó
Alig pár másodpercig tudott az űr felé haladni a rakéta, egy hatalmas tűzoszlop jelent meg a hajtóműve alatt, majd röviddel később, hatalmas robbanás közepette visszahullott és becsapódott a földbe. Ennyit tud a szovjet technika?
2014.10.30 13:00Szilágyi Szabolcs - ma.huMég a Szovjetunióban fejlesztették az Antares rakéta hajtóművét, mely vélhetően a kudarc oka volt a minap felrobbant teherszállító rakéta esetében. A Nemzetközi Űrállomásra ellátmányt és kísérleti eszközök garmadáját szállítani hivatott űrjármű alig pár másodpercet töltött a levegőben (az űrt természetesen el sem érte), majd hatalmas lángcsóva csapott ki hajtóművéből, végül egy látványos robbanás keretei között megsemmisült. Nézzék csak!
Az Orbital rakétájának hibája hivatalosan még nem ismert, az űrbe való teherszállítással foglalkozó cég közlése szerint jelenleg vizsgálják a történteket. Az biztos, hogy az esemény nem vet jó fényt a NASA azon elképzelésére, mely szerint a kormányzati (adófizetői) pénzeket egyre inkább visszafogva, teret kell adni a kereskedelmi jellegű űrkutatásnak.
És hogy mi veszett oda? Jelentések szerint több millió dollárnyi készlet, kezdve a minősített titkosítási eszközöktől (jelentsen ez bármit is), az iskolai kísérletezésre szánt készülékeken keresztül az ISS ellátását biztosítani hivatott utánpótlásig.
Érdekes tény, hogy az 1960-as, 1970-es években épített hajtómű - melyre valószínűleg a költségek alacsonyan tartása miatt esett az Orbital választása - eredetileg a szovjet kozmonautákat volt hivatott a Holdra eljuttatni. Ám használatát az oroszok leállították, annak veszélyességére hivatkozva...
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06