Zöld jelzés
Az elsődleges landolási helyre száll le a Rosetta űrszonda leszállóegysége
Zöld jelzést adott az Európai Űrügynökség (ESA) szerdán arra, hogy a Rosetta űrszonda az elsődleges landolási helyre irányítsa Philae leszállóegységét a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön november 12-én.
2014.10.15 17:02MTIAz elsődleges leszállási hely, az úgynevezett J-pont az üstökösmag "fején" helyezkedik el, a szakemberek azután döntöttek véglegesen mellette, hogy október 14-én áttekintették a készültséget a leszállásra - olvasható az ESA honlapján (www.esa.int).
Ez lesz az első alkalom, hogy ember alkotta eszköz landol egy üstökös magján, hogy elemezze a mag ősi, a Naprendszer születésének idejéből származó anyagát. Amióta a Rosetta-űrszonda 2014 augusztusában elérte a 67P/Csurjumov-Geraszimenkót, az ESA szakemberei folyamatosan elemzik az üstököst.
Ezzel egy időben a Rosetta egyre közelebb kerül az üstököshöz, augusztus 6-án 100 kilométerre volt az üstökösmagtól, jelenleg már 10 kilométeres távolságban tartózkodik. Ez tette lehetővé, hogy jobban felmérjék az elsődleges és másodlagos landolási helyeket.
A J-pont kiválasztásával a leszállás időbeli eseményeit is megerősítették: a Rosetta november 12-én közép-európai idő szerint 9 óra 35 perckor indítja el mintegy 22,5 kilométeres távolságból a Philaét.
A leszállás körülbelül hét óra múlva, 16 óra 30 perckor várható. A leszállást megerősítő jel 28 perc 20 másodperc alatt ér a Földre, valamikor 17 óra körül.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06