A legnagyobb bolygó körül kering
Kíváncsi a Naprendszer legnagyobb holdjára?
Felfedezése után mintegy négyszáz évvel elkészült a Jupiter legnagyobb holdjának, a Ganümédésznek a teljes geológiai térképe, amely részletesen megjeleníti a jég borította, zord égitest földtani jellemzőit.
2014.02.13 16:15MTI
A Ganümédész a legnagyobb hold az egész Naprendszerben. Átmérője 5262 kilométer: mérete alapján akár bolygóként is besorolható lenne, mert nagyobb a Merkúrnál és a Plútónál. A Holdon kívül az egyetlen olyan égi kísérő, amely ideális körülmények között akár szabad szemmel is látható a Földről. Ugyancsak egyedülálló a tekintetben is, hogy az egyetlen hold a Naprendszerben, amely saját mágneses térrel rendelkezik.
Felfedezőjének Galileo Galileit tartják. Az olasz természettudós 1610-ben jegyezte fel létezését a többi Galilei-holddal - az Ióval, az Európével és a Kallisztóval - egyetemben.
Tudósok egy csoportja az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Voyager- és Galileo-programjának keretében készült felvételek felhasználásával alkotta meg a Ganümédész átfogó térképét. A maga nemében ez az első olyan teljes geológia térkép, amely a kisbolygóövön túli gázóriások valamelyik holdját ábrázolja.
"A Ganümédész felszíni jellemzőinek megjelenítésével pontosabb válaszok adhatók az egyedülinek tekinthető hold kialakulásával és fejlődésével kapcsolatos kérdésekre" - mondta Wes Patterson, a Johns Hopkins Egyetem Fizikai Laboratóriumának kutatója, aki a tudóscsapat tagja volt.
A korábbi megfigyelések alapján a Ganümédész jeges világát két, egymástól élesen elütő földrajzi sajátosság határozza meg. Az egyik tereptípust roppant ősi, sötétbe boruló, kráterek szaggatta felszín alkotja; a másikat világosabb, valamivel fiatalabb, egymással váltakozó mélyedések és hegygerincek teszik ki.
A kutatók szerint az amerikai földtani szolgálat (U.S. Geological Survey) által közzétett térkép kiváló eszköz lehet a többi jég borította égitest geológiai jellemzőinek feltárásához, illetve összehasonlításához is, ugyanis a Ganümédészen megtalálható a holdakon kiformálódott felszíni alakzatok összes típusa.
A geológiai térkép részletesen bemutatja a Ganümédész belső evolúcióját, a többi Galilei-holddal való dinamikus kölcsönhatását és a felszínébe csapódott kisebb égitestek nyomait. A hatalmas hold kiformálódása időben csaknem végigkísérte a Naprendszer kialakulását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06