957 napja "alszik"
Felébresztik több éve tartó álmából a Rosetta űrszondát
Felébresztik hétfőn több éve, egészen pontosan 957 napja tartó "téli álmából" az Európai Űrügynökség Rosetta nevű üstökösvadász űrszondáját.
2014.01.17 14:10MTI
A Rosettát az űrkutatásban áttörést hozó eredmények reményében lőtték fel még 2004-ben. A magyar közreműködéssel készült eszköz azóta 6,2 milliárd kilométert tett meg - háromszor kerülte meg a Földet, elrepült a Mars mellett - és jelenleg 810 millió kilométerre jár. Működését 2011-ben energiatakarékossági megfontolásokból állították be úgy, hogy csak a legalapvetőbb funkciókat lássa el.
Hétfő délelőtt - közép-európai idő szerint pontban 11 órakor - elkezdik fokozatosan "felébreszteni", az első rádiójeleket 17 óra 45-re várják tőle.
A Rosetta a várakozások szerint problémamentesen folytatja útját célja, a 67-P/Csurjumov-Geraszimenko üstökös felé, hogy aztán a célégitestet beérve az üstökösön landolni képes modulja, a Philae novemberben leszálljon a Csurjumov-Geraszimenko felszínén.
Az üstökös társaihoz hasonlóan a Naprendszer 4,6 milliárd évvel ezelőtti keletkezéséről őriz a tudósok által létfontosságúnak vélt emlékeket.
Feltételezik például, hogy a Földön lévő víz egy része üstökösbecsapódásokból származik, mint ahogy valószínűleg sok szerves molekula is, amely kulcsszerepet játszott az élet kialakulásában. "Elképzelésünk sincs, hogyan néz ki (az üstökös felszíne)" - mondta a Philae projektvezetője, az osztrák Stephan Ulamec.
A tudósokra és a mérnökökre a novemberig hátralévő hónapokban megfeszített munka vár. A modul leszállóhelyét csak a landolás előtt néhány héttel választják ki, amikor már többet tudnak a négy kilométer magátmérőjű Csurjumov-Geraszimenkóról. Az üstökös Nap körüli keringési ideje 6,45 - más források szerint 6,6 - év, közben a Jupiter és a Föld közötti pályákon mozog.
Májusban a Rosetta "rákapcsol" - sebességét másodpercenkénti 800 méterre növelik -, hogy beérje a kométát, amely nagyjából júniusra kerül majd navigációs kamerájának látóterébe. Az űrszonda augusztus elején belép az üstökös gravitációs mezejébe, majd hozzávetőleg 50 kilométerre az égitest felszínétől elkezd keringeni, folyamatosan csökkentve a távolságot.
Ez idő alatt a Rosetta elkészíti az üstökös háromdimenziós modelljét és pontosan megméri gravitációs erőterét. A tudósok csak ezt követően látnak neki leszállóhelyet keresni a modulnak és kidolgozni a landolás részletes forgatókönyvét.
A november 11-re kitűzött manőver előtt 80 nappal még öt lehetséges leszállóhely lesz, amelyet aztán kettőre szűkítenek. A landolás végső pontját egy hónappal a leszállás előtt választják csak ki. A manőver jelentős kockázatokat rejt magában - mutatott rá Stephan Ulamec, hozzátéve, hogy nem tudják: az üstökös felszíne lehet olyan puha, mint a friss hó, de akár kemény is, mint a jég.
Jelenlegi elképzelések szerint a Philae 2-3 kilométeres magasságban válik le a Rosettáról, majd - irányítás hiányában - egyszerűen "lehullik" az üstökösre. Mivel a Csurjumov-Geraszimenko gravitációs ereje csak mintegy százezr
A balesetek kiküszöbölésére a szakembereknek nemcsak az üstökös rotációját, hanem annak formáját is számításba kell venniük, mielőtt útjára bocsátják a modult, amelynek egyes tudományos berendezései már az ereszkedés során működnek majd.
A megfigyelések és mérések javarésze azonban akkor kezdődik, ha a Philae lehorgonyzott. A modul egyébiránt olyannyira jó fejlesztés, hogy a Nap felé közelítő Csurjumov-Geraszimenkón elvileg 2015 márciusáig bírni fogja az egyre növekvő hőséget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06