6,4 centiméter mély lyuk egy sziklába
Először fúrta meg a marsi kőzetet a Curiosity
Először fúrta meg a marsi kőzetet a Curiosity Mars-járó mintagyűjtés céljából, hogy a szakemberek kideríthessék, létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek.
2013.02.10 13:53MTIA NASA Cape Canaveral-i űrközpontjába a vörös bolygóról szombaton érkezett felvételek tanúsága szerint egy 1,6 centiméter széles és 6,4 centiméter mély lyukat fúrt egy sziklába, amelyről a tudósok feltételezik, hogy valamikor vízzel érintkezhetett - jelentette be az amerikai űrkutatási hivatal.
A pénteken elvégzett fúrás nyomán egy kicsiny halom kőzetpor keletkezett, amelynek elemzését a rover fedélzetén működő két laboratórium végzi el, hogy meghatározza vegyi összetételét.
"Sikeres az első fúrás a Marson annak érdekében, hogy tudományos célból mintát vegyünk" - adta hírül Twitter-üzenetében a NASA.
Az űrkutatási hivatal mérnökei napokon keresztül készítették elő a Mars-járót a feladatra, a hét elején gyakorló fúrásokat is végeztettek vele.
A szakemberek még nem tudják, mennyi kőzetmintát sikerült venni, de biztosak abban, hogy elegendő lesz az elemzéshez - jelentette be Avi Okon, a NASA fúrómérnöke közleményben.
John Grunsfeld, a NASA vezető tudósa szerint a Mars-járó fúróberendezésének használata a legfontosabb esemény a Curiosity csoport munkájában azóta, hogy a rover augusztus 6-án sikeresen landolt a vörös bolygón.
Az amerikai űrkutatási hivatal két korábbi Mars-járójának, az Opportunitynek és a Spiritnek is volt kőzetcsiszolója, amellyel eltávolították a sziklák rétegeit. A Curiosity viszont képes néhány centiméter mélységben lefúrni a marsi kőzetekbe mintagyűjtés céljából. (Az Opportunity még ma is működik, a Spirit azonban 2010 óta nem ad életjelt.)
A NASA 2,5 milliárd dolláros összköltségű, csaknem két évre tervezett Curiosity programjának célja, hogy kiderítse: létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek.
A Curiosity végső úti célja a Gale-kráterben lévő, öt kilométer magasságú, rétegzett szerkezetű hegy, a Mars-járó a fúrás után elkezdi majd féléves vándorlását a hegy felé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06