Mérnökhallgatók
Versenyautó-építő egyetemisták versengenek Győr-Gönyűn
A műszaki egyetemek és főiskolák mérnökhallgatói által épített járművek nemzetközi versenyét rendezik meg a győr-gönyűi kikötő betonján augusztus 17. és 20. között.
2012.08.05 09:28MTIA Formula Student Hungary elnevezésű versenyre kilenc ország 41 csapata jelentette be részvételét - közölte a szervező X-Meditor kommunikációs vezetője az MTI-vel. Dusza András tájékoztatása szerint a legtöbben Németországból érkeznek, de jönnek versenyautó-építő fiatalok Nagy-Britanniából, Franciaországból, Finnországból, Oroszországból, sőt Indiából is. Magyarországot a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem két csapata és a kecskeméti főiskola csapata képviseli.
Idén először tíz elektromos versenyautó is rajthoz áll, számukra külön ellenőrző verseny lesz a záporpróba, amelyet meghibásodás nélkül kell átvészelniük a járműveknek - mutatott rá Dusza András. A nemzetközi megmérettetés nem a pilóták, hanem a konstrukciók versenye - magyarázta a kommunikációs vezető, hozzátéve, hogy a kocsikat az egyetemista csapatok maguk tervezik, részben maguk, részben járműipari vállalatokkal együttműködve készítik az alkatrészeket, amelyekből végül a járműveket felépítik. A versenyen a hazai járműipar neves szakemberei végzik a bírálatot, miközben a konstrukciók megannyi próbatételen bizonyítják, hogy mire is képesek.
A programot az idén már harmadszor rendezik meg Magyarországon. A Formula Student az egyik legrangosabb nemzetközi versenysorozat, amelynek jogtulajdonosa az amerikai Society of Automotive Engineers (SAE) - közölte Dusza András. Mint megjegyezte, Európában mindössze öt ország, köztük Magyarország nyerte el a lebonyolításhoz szükséges licencet. A rendezvény célja a műszaki felsőoktatás és az ipar együttműködésének szorosabbá tétele, továbbá az, hogy a közös munka révén az egyetemisták minél több gyakorlati tapasztalatot szerezzenek - tette hozzá a kommunikációs vezető.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06