Két órát csúszott a művelet
Robotkart használt a Dragon befogásához az űrállomás legénysége
A Nemzetközi Űrállomás legénysége befogta a világ első magán-teherűrhajóját, a Dragont - jelentették be pénteken a Kennedy űrközpontban.
2012.05.25 16:44MTIA befogáshoz az űrállomás 17,7 méter hosszú robotkarját használta Donald Pettit és André Kuipers asztronauta. A művelet két órát csúszott a tervezetthez képest, és így később kerül sor a tényleges összekapcsolódásra is. A késlekedés oka a jármű fő navigációs berendezésének a hibája volt, ezt pedig az űrállomás Kibo nevű, japán moduljáról visszaverődő fény okozta, amely megzavarta a szenzorokat - mondták el az űrközpontban.
A Dragon közel fél tonna utánpótlást szállít az űrhajósoknak, és visszatérőben kísérleti anyagokat hoz vissza a Földre. Ez az első magáncég által tervezett és megépített űrhajó, így az útját korszakalkotó jelentőségűnek tekintik, már csak ezért is, mert az eddigi teherűrhajókkal szemben le is tud szállni.
Az amerikai űrhivatal, a NASA a későbbiekben a SpaceX vállalat járművét akarja használni a teherszállításon kívül kozmonauták utaztatására is, megtörve Oroszország monopóliumát, amely azóta alakult ki ezen a területen, hogy leállították az utolsó amerikai űrrepülőgépet is, és az amerikai űrhajók újabb nemzedéke még nem készült el.
A Dragon május 31-én indul vissza, és még aznap leereszkedik ejtőernyővel a Csendes-óceán kaliforniai térségébe.