Egymilliárd ember nem jut biztonságos ivóvízhez

Vízhiány, amely Magyarországot is érinti - az éghajlat mediterrán irányba tolódik

Az ENSZ adatai szerint jelenleg 1 milliárd ember nem jut biztonságos ivóvízhez - hangsúlyozta Somlyódy László Széchenyi-díjas akadémikus, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem vízi közmű és környezetmérnöki tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

2008.04.09 12:13MTI

A tudós annak kapcsán nyilatkozott az MTI-nek, hogy szerdán és csütörtökön Budapesten tanácskozik az ENSZ Nobel-békedíjas Klímaváltozási Kormányközi Testülete (IPCC), amelynek egyik fő témája az éghajlatváltozásnak a vizekre gyakorolt hatása. Somlyódy László, aki az ENSZ készülő III. vízkészletelemzését koordináló szervezet tanácsadó testületének a tagja, rámutatott: A világszervezet millenniumi célkitűzései alapján 2015-ig meg kellene felezni azoknak a számát, akiknek nem jut biztonságos ivóvíz, ám az ügy "nagyon rosszul áll".

Mint kifejtette, a víz az elsődleges közeg, amelyen keresztül az éghajlat befolyásolja a gazdaságot, a társadalmat és a környezetet, ezen hatások különösen erőteljesen a szegény közösségekben érvényesülnek "Sok szó esik úgynevezett vízhiányos állapotról, s a gondok súlyosbodásáról. Az igények ugyanis folyamatosan nőnek, a készletek pedig a népességgyarapodás "éghajlatátrendező" hatására csökkennek" - mutatott rá. A probléma főleg a fejlődő világot sújtja, ahol ezek a hatások erőteljesebben érvényesülnek, de természetesen Magyarországon is érezteti hatását. "A Kárpát-medencében, s így Magyarországon az éghajlat mediterrán irányba tolódik. Ez azt jelenti, hogy a csapadék éves átlaga csökken. Kevesebb vízzel rendelkezünk majd, ám ez úgy következik be, hogy télen a csapadék mennyisége több lesz, nyáron pedig lényegesen kevesebb. Növekednek a szélsőségek" - mondta Somlyódy László. Magyarázata szerint növekszik az árvizek gyakorisága, például a Tisza völgyében. Növekszik az aszályok gyakorisága és súlyossága is.

Különösen komolyak lehetnek a gondok olyan területeken, ahol ma is jellemző az aszály előfordulása, így a Duna-Tisza-közén, vagy az Alföldön. Annak következtében, hogy összességében kevesebb lesz a csapadék, kevesebb víz jut a talajba, csökken a nedvességtartalma. "Csökken a felszíni vízkészletek mennyisége, ahogy a felszín alatti vizek utánpótlása is. Az utóbbi egyébként okozhat ivóvíz-utánpótlási problémát, különösen Kelet-Magyarországon, amely jobban kitett az éghajlatváltozásnak" - sorolta az akadémikus.

Somlyódy László kitért a Dunára is, amelynek vízpótlása az Alpokból származik. "A gleccserek nagymértékben visszaszorulóban vannak, a hóolvadás is másként következik be, mert emelkedik a hőmérséklet. Ez azt jelenti, hogy feltehetően megváltozik a Duna vízjárásának a jellege" - mondta az akadémikus.

Mint kifejtette, valószínűsíthető a sekély tavak vízszintingadozása, alacsony vízszintje, mint történt ez a Balatonnal 2000 és 2003 között. "Amikor ilyen kérdésekről beszélünk, a bizonytalansági tényezőket is meg kell említeni. Ennek egyik oka a tudományban keresendő, abban, hogy az éghajlatváltozás kutatására nagyon bonyolult eljárásokat, módszereket alkalmazunk.

Ezek alapján fejlesztik ki a globális és regionális modelleket, de ismereteink még messze nem tökéletesek. Sok modellszámítás fut párhuzamosan, különböző feltevésekkel, s ezek eltérő eredményeket adnak a jelenlegi éghajlatra is. Ebből következik, hogy nem lehetünk biztosak, mennyire pontosak a prognózisok. Nyilván a tudomány fejlődésével ez a bizonytalanság csökken, de továbbra is számolni kell vele
" - hangsúlyozta. A másik bizonytalansági tényezőnek nevezte, hogy "a jövő mindig ismeretlen".

Épp az IPCC dolgozott ki több jövőbeni forgatókönyvet, amelyek figyelembe veszik a népesség alakulását, a gazdaság növekedését, a technológiai fejlődést és számos egyéb tényezőt. "Egyikünk sem tudja azonban, hogy a forgatókönyvek közül végül melyik realizálódik majd. Az eltérések a forgatókönyvtől függően elég nagyok. Modellszámításokat a 2100-ig tartó időszakra készítettek, s az egyik forgatókönyv szerint száz év múlva a Kárpát-medencében a hőmérséklet 2 fokkal magasabb lesz, másik viszont akár 6 fok fölötti növekedést is elképzelhetőnek tart" - mutatott rá az akadémikus.

Hozzátette: A különböző forgatókönyvek a mérlegelés lehetőségét biztosítják. Ennek alapján "kérdéseket tehetünk fel, hogy mi történik, ha egyik vagy másik forgatókönyv szerint alakulnak a dolgok, s vajon mi a teendő ebben vagy abban az esetben" - hangsúlyozta Somlyódy László.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.