Szobi Balázs őrzi veretlenségét a TRIPA-ban

A Hahn-Oxxo Racing dobogón vasárnap Albacete-ben

Balázs a vasárnapi szabadedzést erős hátfájással kezdte, konkrétan a túlélésért küzdött reggel!

2009.06.08 11:10truckrace.hu

Hátát bekenték, masszírozták, nyújtották, hogy enyhüljön a fájdalom, sőt egy 2 cm-es szivacsot is betettek az öltözékébe, hogy védjék vele – de azt a körözés előtt ki is kellett venni, mert a szivacs vastagsága miatt nem estek kézre a korábbi beállítások.

Még előző este átbeszéltek pár dolgot a telemetriával kapcsolatosan, találtak benne két olyan pontot, amivel Balázs hét tizedet tudott gyorsulni. Ezt az előnyt nem tudta megtartani, és végül öt század különbséggel ugyanazt az időt futotta, mint szombaton – amely akkor a hatodik helyre, viszont vasárnap már csak a nyolcadikra volt elég. Sajnos a hátfájás tovább kínozta Balázst és csak a remény maradt számára, hogy az később alább hagy. Szobi Balázs az első versenyen a nyolcadik helyről rajtolt, ezúttal is a baloldalról, mellette a jobboldalon egy Renaultos versenyző bőgette a motort, aki már az első jobbos kanyarban rátámasztott.

Ez még túlélhető volt, azonban a harmadik kanyarban, - amely egy jobbos visszafordító kanyar - nagyon agresszíven nekiment Balázs kamionjának– annyira, hogy a kormányt is kiütötte a kezéből. Konkrétan a magyar kamion felnijét kapta el. Balázs a következő visszafordító jobbos kanyarra próbált koncentrálni, amitől eléggé elfáradt és a nyolcadik pozícióban tudott maradni. Pilótánk mögött az orosz Alexander Lvov, míg előtte a gyári Renault-os Markus Altenstrasser körözött.

Az orosz nagyon ügyesen tartotta a távolságot, arra várva, hogy egy jobb féktávnál Balázs elé kerülhessen, aki inkább előre figyelt és arra összpontosított, hogy a gyorsítások, féktávok megfelelőek legyenek. Az orosz három-négy körig bírt csak Balázzsal tartani, utána leszakadt és végül a brit Stuart Oliver-el vívott nagy csatát. Mivel nem az ideális íven mentek, Stuart végül leelőzte Lvov-ot,és utolérte versenyzőnket.


A tízedik körig számottevő esemény nem történt Balázs számára a pályán. Volt egy pár előzése, de a leszakadtak miatt nem tudott ideálisan fékezni, nem volt megfelelő a féktáv, a kigyorsítás és ezeknek a hibáknak köszönhetően Stuart végül utolérte és az utolsó kör felénél, hasonlóképpen, mint Misano-ban kilökte Szobi Balázst a pályáról.

Bár versenyzőnk próbálta védeni az íveit, a brit egyre brutálisabban támadt és az utolsó kanyarban a jobbos tempósnál mégis keresztbe tolta a célegyenesben, neki ütközött a hátsó lökhárítónak, ami a vasat rátolta a gumira és majdnem kapott egy defektet. Balázs minden idegével arra koncentrált, hogy a brit ne forgassa ki - aki a jobbos kanyarnál alá szedett kormánnyal tolta Balázs kamionját keresztbe.

Versenyzőnk végül nyolcadikként ért célba, Jobbágy Ákos azonnal a pályabíróhoz ment és óvást nyújtottak be a nem fair és agresszív versenyzővel szemben, aki már másodszor lökte ki az Oxxo pilótáját a „világűrbe”. A versenyzőt figyelmeztették, hiszen bár hiába hatalmas monstrumok csatájáról van szó, az agresszivitás nem versenypályára való.


A második futamot tehát az első kockából kezdhette az Oxxo pilótája. Sajnos a rajt pillanatában tovább nyomta a féket, mint kellett volna, így egy tizedet késett, ami azt eredményezte, hogy a kigyorsítás után az első jobbos kanyarban két kamion meg is előzte. Balázs végül harmadikként fordult az első jobbos kanyarban, aztán egy kör után elengedte a mögötte versenyző Buggyra-t , aki kb. másfél másodperccel gyorsabban körözött, mint ő - ugyanis ha nem így cselekszik, akkor a másik versenyző kipörgeti és Balázs kavicságyra kerül. Ehelyett a tiszta versenyzést választotta.

Igen ám, de a Buggyra után jött Albacete, akit Egon Allgäuer követett és ebben a vonatozásban nem tudott visszasorolni, kénytelen volt elengedni őket, és mivel elment jobbra, majd egy balos hosszú ív következett visszacsúszott az ötödik helyre. Ez után a manőver után jött csapattársa Jochen Hahn, akit ugyancsak hagyott eldübörögni, hiszen Balázs számára sem kérdés, hogy versenytársa gyorsabb nála. A németet az angol Chris Levett követte és kihasználta Balázs csapattársa iránti tiszteletét és ő is befurakodott versenyzőnk elé majd elkezdett csatározni Egon Allgäuer-el, amelyből a brit került ki győztesen.

Egon végül a fűben landolt így Balázsnak volt annyi ideje, hogy az osztrák elé behúzódjon. Az utolsó két körben meg is tartotta eme pozícióját. A vasárnapi Albacete-i versenynapon tehát a hetedik helyre hozta be a versenykamiont, ezzel is újabb eb-pontokat gyűjtve.


A csapat nagyon jó hétvégét zárt, Balázs kamionos pályafutásának eddigi legsikeresebb hétvégéjét könyvelheti el, aki úgy érzi egyre közelebb áll ahhoz a szinthez, hogy kiautózza teljes tudását. Versenyről versenyre jobb eredményeket ér el a csapat, egyre inkább pozitív tendenciát mutat a csapat teljesítménye. Amikor elkezdődött az évad az első tíz között lenni volt a cél - ez megvan. A csapatbajnokságban a Hahn-Oxxo vehette át az elsőknek járó kupát, a Sponsor Challenge 2009-ben Szobi Balázs az élen áll és Misano óta tartja az EB tízedik helyét, most már 24 ponttal.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.