Nem talált fogást rajtuk a Bayern München
Bajnokok Ligája: Milito duplájával nyert az Inter!
Az olasz Internazionale nyerte a labdarúgó Bajnokok Ligája 2009/2010-es kiírását szombaton - A Bayern nem talált fogást az ismét parádés védekezést bemutató Interen.
2010.05.23 11:20nb1.hu - Fotó: MTITörténelmi BL-döntőt rendeztek Madridban, hiszen már előre tudni lehetett: a győztes lesz a 10. olyan csapat, amelynek siker a triplázás – vagyis egy idényen belül megnyerni a hazai bajnokságot és kupát, valamint egy nemzetközi kupát.
A hazai bajnokságot és kupát már az Inter és a Bayern is zsebre vágta, a nemzetközi siker pedig csak az egyiknek jöhetett össze. Az első félidőben sokkal többet volt a labda a Bayernnél, mégis az Inter kontráiban volt több veszély, és tulajdonképpen nem is olyan nagy meglepetésre fél óra után az olaszok szereztek vezetést.
Milito volt az, aki egy Sneijdertől kapott labdát bevágott Butt kapujába. A szünetig hátralévő percekben felrémlett az Inter Barcelona elleni elődöntőjének visszavágója, az olasz játékos nélkül felálló olaszok ugyanis a szünetig ugyanazt a mesteri védekezőfocit mutatták be, és a Bayern nem nagyon találta ennek ellenszerét.
A második félidőben aztán a bajorok valósággal nekiestek az Internek – legalábbis az első félidőben látottakhoz képest mindenképpen. Más kérdés, hogy ez a nekiveselkedés sok pozitívumot nem eredményezett, sőt, még a kék-feketét voltak azok, akik Milito révén a 70. percben egy gyors kontra végén növelték előnyüket.
A Bayern az utolsó húsz percben is próbálkozott becsülettel, ám jó szerivel komoly helyzetig sem jutott el. A döntőben látottak alapján nem érdemtelenül nyerte tehát meg az idei Bajnokok Ligáját az Inter, és ezzel végül az olaszoknak sikerült a triplázás.
Kapcsolódó írások:
- Német Kupa: a Bayern München 15. sikere
- Bajnokok Ligája: Internazionale-Bayern döntő lesz
- Az UEFA a döntőről is eltiltotta Ribéryt
- Német Kupa: Robben a döntőbe lőtte a Bayernt
- Serie A: pontokat vesztett az Internazionale Bariban
- Luca Toni az Internazionaléban folytathatja
- Serie A: a Juventus nyerte a rangadót
- Serie A: AC Milan-Internazionale 0-4 az eredmény